Verekedés és eltiltás változtatta meg életét olimpiai bajnokunknak

2023. augusztus 05. 09:47

A magyar olimpiai bajnok elmesélte, hogy mi befolyásolta óriási mértékben az életét.

2023. augusztus 05. 09:47
Varga Tamás ökölbe szorított kézzel kiált a Malagában zajló vízilabda Európa-bajnokság Magyaroszország-Horvátország mérkőzésén.

Varga Tamás mesélt a kalandos múltjáról. A tehetséges vízilabdázó egyebek mellett két olimpiai aranyérem, egy világbajnoki cím büszke tulajdonosa.

A magyar sportoló az interjú során elmesélte, hogy már hatéves korától kezdve úszni járt a szolnoki Damjanich uszodába. A sorsa szinte determinálva volt. „A keresztapám Szolnokon vízilabdázott, anyukám tizenegy évesen elvitt az egyik meccsére” – fogalmazott.

„Az egyik edzés után mutattam az anyukámnak az öltözők előtt lévő márványtáblát, ahol a szolnoki nagyságok voltak felsorolva, Kanizsa Tivadar, Hasznos István, Cservenyák Tibor, és mondtam neki, hogy ne izguljon, egyszer még az én nevem is felkerül oda.

Akkor jót nevetett rajta, de azután mindig emlegette, hogy fiam, te már jó előre megmondtad.

Most kétszeres olimpiai bajnokként fent van a nevem a szolnoki aréna falán, és a kézlenyomatommal a halhatatlanok klubjának is tagja vagyok” – mesélte el a történetet Varga Tamás.

A legendás sportoló a nehéz időszakáról is beszámolt. „Folyamatos gyulladásban volt egy csigolyám, amivel nem nagyon tudtak mit kezdeni az orvosok” – számolt be a nehéz időkről. Ezt követően egy magyar orvos hívta fel, akinek van egy magánklinikája Bázelben.

„Hívott, hogy menjek ki hozzá, az utat és a kint tartózkodásomat is kifizeti, és nem mellesleg elmondja, hogyan gyógyulhatok meg. Összességében két évet hagytam ki,

1997-től 1998 végéig semmit sem csináltam, aztán a következő évet Bázelben töltöttem,

ott kezdtem el újra edzegetni, majd 2000 szeptemberében tértem vissza a Vasasban” – foglalta össze élete ezen szakaszát Varga Tamás.

A visszatérés után

A visszatérése után néhány évvel azonban újabb hosszabb kihagyás következett, ekkor már eltiltás miatt. A 2002-es, Honvéd elleni elveszített bajnoki döntő után tömegverekedés tört ki, és az egyik ütése miatt elrepedt Kiss Gergő arccsontja. A történet óriási hatással volt a sportoló életére.

Utólag sok erőt adott az eset, és emiatt ismét nagy fordulatot vett az életem,

mert tudatosítottam, hogy onnantól kezdve többször nem hibázhatok. Akkor el kellett határoznom, hogy vagy változtatok, vagy végleg eltűnök a süllyesztőben” – fogalmazott.

Varga Tamás azt is elárulta, hogy az egész élete megváltozott. „Előbbi mellett döntöttem, és

a változás az egész személyiségemre kihatott, sokkal lojálisabb lettem,

kevésbé öntörvényű, könnyebben kezelhető. Leléptem a rossz útról. Gergővel is nagyon jó a kapcsolatunk, sokkal jobb, mint előtte volt” – mondta.

A teljes interjút itt tudják elolvasni.

Nyitókép: MTI Fotó: Mircea Rosca

 

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nehidd El
2023. augusztus 06. 22:57
"Gergővel is nagyon jó a kapcsolatunk, sokkal jobb, mint előtte volt” - pedig olyan jó volt, hogy még az arccsontját is eltörte neki.
Zenge
2023. augusztus 05. 12:07
Aki tanulni képes a hibáiból, nem vágja magát áldozati pózba és igyekszik másokra hárítani a felelősséget, az bajnok. Arannyal vagy arany nélkül. Minden tiszteletem.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!