Novák Katalin: A magyarokat a szabad, független Magyarországhoz való ragaszkodás köti össze

2023. március 14. 19:11

A köztársasági elnök az ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy a magyarokat a történelem arra tanította meg, hogy soha nem téveszthetik szem elől a haza érdekeit.

2023. március 14. 19:11
null

A ragaszkodás a szabad, független Magyarországhoz, a magyar nemzethez köt össze bennünket, magyarokat, generációról generációra, több mint ezer esztendeje – hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából adományozott Kossuth- és Széchenyi-díjak, valamint Magyar Érdemrend kitüntetések átadásán kedden az Országházban.

Emlékeztetett: a magyarokat a történelem arra tanította meg, hogy soha nem téveszthetik szem elől a haza érdekeit. A világot, az életet csak mi láthatjuk sajátosan magyar szemmel – emelte ki. „Mi, magyarok, építsünk arra, ami ezer éve megtart bennünket: a keresztény hitre, nemzetünk szeretetére, ezek képesek változó korokban, bajban és győzelemben is kijelölni a magyarok útját”  – szögezte le, hozzátéve: a múltunk nem múzeum, a jelenünk nem egy előzmények és következmények nélküli pillanat.

Büszkeségünk mélyre nyúló gyökereinkre, kiművelt emberfőinkre nem öncélú magamutogatás, hanem a magyar jövő alapja

és záloga. Novák Katalin kiemelte: olyan időket élünk, amikor a személyes, a családi és nemzeti önazonosság együttes megőrzése és megújítása, az időtálló értékek néven nevezése és megtartása jelenthetik nemcsak a mentőövet a körülöttünk tomboló viharok közepette, hanem ezek a gyarapodás zálogai is.

A díjazottakat méltatva kiemelte: tudományos eredményeik, művészi alkotásaik, közéleti szolgálatuk mögött ott munkál a hazájuk iránt érzett hűséges szeretet. „Büszkén tekintünk Önökre és hálásak vagyunk azért, hogy szakmai rangot, hírnevet szereztek nemcsak maguknak, családjaiknak, de nekünk, az egész magyar nemzetnek”.

(MTI)

A teljes beszédet ide kattintva lehet elolvasni.

Nyitókép: MTI/Sándor-palota

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
simonvitéz
2023. március 15. 08:16
"Szabad, független Magyarország." Na, az ma pont nincs. Vigasztaljon minket annak tudata, hogy pl a németek is kb annyira függetlenek, mint egy 5 éves gyerek.
Magyarok Pásztora
2023. március 15. 02:30
A magyarokat igen, az apródobrev hazaárulókat meg nem.
kálmi
2023. március 14. 23:39
Jó választás volt Novák Katalin. Szép arcú, kellemes megjelenésű nagyon okos, művelt és jó beszédkészséggel megáldott nő. Jól képviseli Magyarországot és a magyarokat.
Pierre
2023. március 14. 22:15
bajszos szar.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!