Wintermantel Zsolt: Újra kellene tárgyalni a Horn Gyula-sétány ügyét

2022. december 14. 12:27

A kormánypárti politikus hangsúlyozta: az önkényuralmi rendszerben jelentős szerepet vállaló személyekről nem lehet közterületet elnevezni.

2022. december 14. 12:27
null

A városvezetésnek újra a Fővárosi Közgyűlés elé kellett volna hoznia a Horn Gyuláról elnevezett közterület ügyét, hogy a képviselők felülvizsgálhassák azt – mondta Wintermantel Zsolt, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője szerdán a Fővárosi Közgyűlés ülésén.

A politikus napirend előtti hozzászólásában arról beszélt, a sajtóban megjelent információk szerint nagy valószínűséggel

Wintermantel Zsolt emlékeztetett, az önkényuralmi rendszerben jelentős szerepet vállaló személyekről nem lehet közterületet elnevezni és az önkormányzati törvény szerint amennyiben kétely merül fel, úgy a városvezetésnek kötelessége kikérni a Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalását.

A politikus kiemelte, már a közterület elnevezéséről szóló vitában is jelezték aggályaikat, de

a városvezetés nem kérte ki az MTA állásfoglalását,

és erre hívta most fel a városvezetés figyelmét hivatalosan is. Sajtóhírek szerint egy civil szervezet kezdeményezésére az MTA állásfoglalást adott ki arról, hogy Horn Gyula részt vett, sőt vezető szerepet vitt a XX. századi önkényuralmi rendszer kiépítésében és fenntartásában. A fővárosi kormányhivatal pedig levelet írt a városvezetésnek és felszólította a közgyűlést, hogy kérje az MTA állásfoglalását a közterület elnevezésével kapcsolatban.

Wintermantel Zsolt szerint a következő, tehát a mostani ülésre be kellett volna terjeszteni a kérdést, de azt nem tették meg.

Wintermantel Zsolt: Karácsony Gergely továbbra sem válaszol a Korányi Dávidról feltett kérdésekre

A fővárosi Fidesz-KDNP továbbra is várja Karácsony Gergely főpolgármester válaszát, milyen érdemi segítséget nyújtott a fővárosnak Korányi Dávid volt városdiplomáciai főtanácsadó - mondta Wintermantel Zsolt, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője szerdán, a Fővárosi Közgyűlés ülésén.

Karácsony Gergely szerint jó döntés volt sétányt elnevezni Horn Gyuláról

Karácsony Gergely főpolgármester elmondta, a kormányhivataltól kedden érkezett a levél, de az nem vitatta a közgyűlés döntésének jogszerűségét, csak „bizonyos kételyeket vázol fel” azzal kapcsolatban. A főpolgármester kiállt amellett, hogy jó döntés volt sétányt elnevezni Horn Gyuláról, annak ellenére, hogy – mint fogalmazott – a családja a kommunizmus által erősen üldözött család volt.

Karácsony Gergely válaszában megismételte: Horn Gyula demokratikusan megválasztott miniszterelnök volt, aki részt vett a demokrácia építésében, ezért megérdemli, hogy közterületet nevezzenek el róla.

Horváth Csaba: mindenki adja meg a kellő tiszteletet Horn Gyulának

Horváth Csaba, a fővárosi MSZP frakcióvezetője azt kérte,

mindenki adja meg a kellő tiszteletet Horn Gyulának, aki munkásságával hitvallásával kiérdemelte azt. Mint mondta, Horn Gyula „vitán felül álló történelmi személyiség”, nem egyszerűen politikus volt, hanem államférfivá vált, és azt kérte, a fővárosi Fidesz-KDNP frakciója „vegye le ezt a témát”, mert az – véleménye szerint – nem méltó a Fővárosi Közgyűléshez.

(MTI)

Nyitókép: MTI/Mónus Márton

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vitéz János
2022. december 14. 17:16
Ez már a sokadik szégyenfolt Budapesten a Geli regnálása alatt. A legjobb lenne leverni a táblákat és elpusztítani. De nyilván ez is provokáció, Majdan irányába. Remélem az új főpolgármester megszünteti ezt a szégyenletes állapotot, hogy egy mocskos, gyilkos kommunistáról neveztek el közterületet.
Bokros Birka
2022. december 14. 15:16
A kis harcos fedő nevű pufajkásnak sétányt? Akkor vissza is állíthatnák az Adolf Hitler teret!
Ólat a trolloknak
2022. december 14. 14:48
Szerintem inkább le kellene venni a napirendről. Végleg.
APESZ72
2022. december 14. 14:42
NE VONJUK VISSZA A NEVET!! Fogjunk össze egy szobor felállítása érdekében, amely a sétány közepén helyezkedik el és az ÁVHS horn gyulát ábrázolja , amint ártatlan áldozata fogait rúgja ki, híres pufajkájában. Nagy összeggel járulnék hozzá a szobor felállításához. Szoborcsoportban is gondolkodhatunk, ekkor a gengszter horn akcióját két hasonló aljadék kollégája figyelné mereven, a patkány és a körmös.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!