A legnagyobb magyar vízügyi szakember

2013. június 11. 19:38

Orbán Viktort és az árvizet az ég is egymásnak teremtette.

2013. június 11. 19:38
Makai József
Komment.hu

„Mit is tehetne a politikus/kormányfő árvízveszély idején? Nyilván egy dolgot tehet, odamegy, ahol baj van. Jelenléte médiamágnes, tudatosítja, hogy mekkora a veszély, erkölcsi támogatást ad a térség vagy település lakóinak (nem felejtették el őket és segítenek rajtuk), meg a gátakon dolgozóknak (fontos munkát végeznek). Orbán jól teszi, hogy naponta kint van a gátakon.

Kár, hogy ebben sem ismer mértéket.

Aki olvasta az Origón nemrég megjelent Orbán-portrét, az már meg sem lepődik buzgalmán: a kormányfőt és az árvizet az ég is egymásnak teremtette. Mert minden csak akkor van megcsinálva, ha személyesen ő csinálja. Orbán úgy tesz, mintha személyesen irányítaná az árvízi munkálatokat. Ami azért elég aggasztó. Mármint aggasztó, ha úgy tűnik, a kormányfő személyes jelenléte kell ahhoz, hogy valami normálisan működjön. Ez nyilván nincs így, és a katasztrófahelyzet elhárítása akkor is működne, ha Orbán az irodájából telefonálna, hiszen még Orbán sem képes a Duna egész magyarországi szakaszán személyesen megmutatni, hova és hogyan pakolják a homokzsákokat. Amit látunk, az kampány. Nem csak azért, mert elég alaposan dokumentálták.

A víz nemsokára elvonul. De ne legyen kétségünk, a kampányoló Orbán marad.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 195 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pedroamigo
2013. június 12. 09:58
Nincs ebben semmi meglepő, végre egy siker amihez legalább részben köze van a narancsos oligarchának. Nem csoda ha minden másodpercét kiélvezik. Ahogy a többi politikus is.
atila68
2013. június 12. 09:12
Soha ekkora publicitást nem kapott miniszterelnök az ellenzéki médiától, soha ekkora érdeklődés nem övezte miniszterelnököt az ellenzéki médiában, és soha még ilyen szerencsétlen módon nem lelt fogást miniszterelnökön ellenzéki média. Balfaszok! Bajnai meg különösen amiért inkább elment rongyrázó négycsillagos lazacos-kaviáros csapatépítésre homokzsák rakodás helyett. (D-209 reloaded) Mesterházy meg különösen amiért jól behatárolhatóan csupán két napig fogta vissza főállású gyűlölködőit. (szépen kirajzolódott kiknek is diktál, kik is maradtak két napig csendben)
ballada
2013. június 12. 08:53
Bájdurung Makai József növény földalatti része.Ez a ripacséria domb képes érdekes szelet kavarni.Kádárizált kisebbságrendűségű komplexusban bemerevedett mintapéldánya.
cutcopy
2013. június 12. 08:43
"Orbán úgy tesz, mintha" Megint egy buta kísérlet az őszödi beszéd OV nyakába varrására.. )
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!