Ma már a Fradi sorsa is érdekel

2023. szeptember 06. 06:47

A fekete seregnek üzenem: nem csak maguk bunkók, de a szüleik is!

2023. szeptember 06. 06:47
Havas Henrik
Havas Henrik
Facebook

„Általam mélyen nem tisztelt Fradi-szurkolók! Azt hiszem, életemben először szólok hozzá egy Fradi belügyhöz. Egyáltalán nem értek egyet azzal, hogy Máté Csaba helyett egy szerb edzőt szerződtetett a Fradi.

Kezdjük a mi ügyünkkel! Én a Fóti úton születtem, kissrácként a Megyeri úton passzolgatott velem Szusza Ferenc. Ugrunk egyet: 1967-ben Baróti Lajos, egy született székely ember lett az edzőnk, aztán hétszer nyertünk bajnokságot, a BEK-ben a Bayern Münchentől kaptunk ki, de csak azért, mert valakik úgy döntöttek, hogy nem kaphatjuk meg Páncsics Miklóst a Fradiból és Kiss Tibit az MTK-ból. Ezzel a két játékossal simán BEK-et nyertünk volna.  
Ami a Fradit illeti: szégyelljék magukat! Kinn voltam Novák Dezső búcsúmeccsén, maguk kifütyülték, ordenáré módon szidták. Újpest-drukkerként kimentem az Albert Flórián búcsúmeccsére, hát én szégyelltem magam.  

Tényleg nem értem, hogy miért kell egy szerb ember a Fradi élére! Én mindig tiszteltem Lipcsei, vagy éppen Hrutka, és még sorolhatnám, hány másik Fradi játékos képességeit. Egyszerűen nem értem, mit művel ez a Kubatov elvtárs meg az Orosz Pali nevű bohóc.

Az már egy másik kérdés, hogy mi miért szenvedünk évek óta ezzel a belgával? Erre csak azt tudom mondani, hogy miniszterelnök urunk, aki gyerekkora óta Újpest-drukker, Törőcsik-imádó, képes volt elmenni az ősellenség pályáját felavatni. Úgy látszik, ebben az országban mindent lehet, és az ellenkezőjét is.  

Tudják, kedves Fradi-drukkerek, én – amikor még nem ismerték az arcomat – bizony kijártam Fradi meccsekre, Nyilasit, meg Ebedlit csodálni. De jártam a Hungária körúton is Kuritárt, Becseit, meg pláne a Kiss Tibit csodálni.  

Most őszintén: mi, Újpest- és Fradi-drukkerek, tudjuk egyáltalán, hogy ki játszik és miért? Ki az edző és miért? Kit adunk el és mennyiért? És akkor még nem beszéltem arról, mennyi (köz)pénz megy a Fradihoz, a Videotonhoz, meg pláne a Felcsúthoz! Őszintén kérdezem: ez sport?  

A fekete seregnek üzenem: nem csak maguk bunkók, de a szüleik is! Mivel nem tudta a Fradi megszerezni a világsztár Bene Ferit, a Népstadion Keleti pályaudvar felőli oldala undorító módon üvöltötte, hogy »Bunkó Bene!« Mi soha nem szidtuk Nyilasi Tibit, vagy Albert Flórit, sőt, amikor az Ebedli a Fradinak gólt rúgott a Népstadionban, még meg is tapsoltuk. Ja, lila mezben volt. Egyébként gratulálok a vezetésükhöz, Torgyán Józsi bácsi (Kisgazda-elnök) után Kubatov Gábor (Fidesz-pártigazgató)!”

***

Ezt is ajánljuk a témában

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Képernyőfotó

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
snfbvksan
2023. szeptember 07. 11:54
Amit manapság sportnak neveznek, abban már nem maradt sport. Politika, korrupció, pénzmosás annál inkább. Nem véletlen, hogy a sportszövetségek élén politikai kegyencek, maffiózók, legális vagy illegális bűnözésből meggazdagodott "üzletemberek" vannak.
bayern65
2023. szeptember 06. 20:17
Engem tényleg szórakoztat ez a vén komcsi nyalonc! Minek ide showder klubos hülyegyerekek,ha Henrik bácsi hetente ír valamit!
Gusztiapu
2023. szeptember 06. 12:13
Meglepett volna ha Havas gyermekkorában nem egy Szuszával (minimum!) passzolgatott. Mint tudjuk, Havas mindenhez, mindenkor ért. Ami még jobban meglep, nem értem, miért kell egy Fradi szurkoló szüleit lebunkózni?! Egyáltalán nem biztos, hogy ők a Fradinak szurkoltak, másrészt nem törvényszerű, hogy bunkók lettek volna, ahogy az sem, hogy a mai fradisták mind bunkók... Akad ilyen is, olyan is, akár a humoristák, akár a közéleti emberek, akár az évek óta teljesítmény nélkül nagyképűsködő, mára üres celeb kategóriába süllyedt ex-mikrofontartók között...
bozso-az-ordog-es-annak-ugyvedje-69
2023. szeptember 06. 12:06
Dejan Sztankovics, mint Fradi-edző: Sztankovics játékosként messze többre vitte, mint Henrik-mester által edzőnek beajánlott Lipcsei Péter vagy Hrutka János. Edzőként Lipcsei a Fradi U21-t edzette eredmény nélkül, Hrutkának meg semmilyen edzői teljesítménye nincsen. Akármelyikük kinevezése erősen meglepő és erősen megkérdőjelezhető lett volna. Máté Csabáról lehetett tudni, hogy csak átmeneti vezető. Pár meccsen, ahol edző volt, nem volt stabil csapatteljesítmény, ami alapvető edzői hiba/éretlenség. Sztankovics viszont edzőként is van mit felmutatnia. A Crvena zvezdanál kifejezetten impresszív volt, Sampdorianál meg szezon közben vett át egy a Seria A utolsó helyén, és anyagi válságban lévő csapatot --- csodát nem tudott tenni. Sztankovics számára a Fradi edzőség egy bizonyítási lehetőség. Bizonyíthatja, hogy nemcsak a Zvezdánál, a nevelőklubjánál tud eredményes lenni. Szerintem egy olyan ígéretes edzőválasztás, ahol erős esély van arra, hogy sikeres edzőválasztás legyen belőle.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!