Csajok, irány a dobogó!

2021. július 22. 16:58

Olimpiai esélylatolgatónkban ezúttal a női vízilabda-válogatott kerül nagyítónk alá.

2021. július 22. 16:58
null
Vámos Tamás

Bíró Attila – a közvélemény számára kissé ismeretlenül - 2015-ben vette át a nemzeti csapat irányítását. Pedig a Magyar Vízilabda Szövetség akkori elnöke, dr. Kemény Dénes nyugodt lehetett, hogy rátermett szakembert hívott haza az új-zélandi női válogatott éléről, hiszen 2009-től két éven keresztül együtt dolgoztak a magyar férfi válogatott mellett.

Kiderült: az újdonsült szövetségi kapitány és a lányok valóban

hamar megtalálták egymással a közös hangot,

 ezt bizonyította az első világverseny, a 2016-ös Európa-bajnokság megnyerése, amely nem csak riói kvótát ért, hanem Keszthelyi Rita révén mi adtuk a gólkirálynőt (23 találattal lett az első), ráadásul Gangl Edinát választották a torna legjobb kapusának. (Természetesen mindketten tagjai a tokiói keretnek is.)

Rióban aztán negyedik lett a csapat, mint ahogy az azt megelőző két olimpián, Londonban és Pekingben is. S ha ehhez még hozzátesszük, hogy a legutóbbi vb-n Kvangdzsuban is hasonlót produkáltak a lányok, cseppet sem lehet csodálkozni azon, hogy Bíró Attila a közelmúltban, a MandinerSportnak adott nyilatkozatában nemes egyszerűséggel kijelentette:”herótunk van már a negyedik helyezésektől!”

De azért ne rohanjunk ennyire előre, hiszen 2020 januárjában még tudtunk egy telt házas Európa-bajnokságot is rendezni, ahol úgymond,

megtört az átok,

hiszen Hollandia legyőzésével bronzérmesek lettünk.

Nagyszerű eredmény volt, a torna gólkirálynője (meglepetés?) ismét Keszthelyi Rita lett (ezúttal 28 találattal), de a harmadik hely még nem jelentetett automatikusan tokiói kvótát, ezért részt kellett venni a trieszti kvalifikációs tornán is.

A minél eredményesebb szereplés érdekében Bíró Attila háromhetes karantén-edzőtábort is vezényelt, amely (hiába lakik 10 percre a Császár uszodától) természetesen rá is vonatkozott.  

Azt már előre tudhattuk: Triesztben sokkal nehezebb dolgunk lesz, mint az olimpián, hiszen ha elbukunk, azt senki sem bocsátja meg, míg ha Tokióban az elődöntőben elvérzünk – erre egyébként nem is gondolunk - azon hamar túlteszi magát mindenki.

Azt is sejthettük: a bemelegítő csoportmeccseket követően csupán a házigazda Olaszország és a régi nagy rivális, Hollandia elleni mérkőzésekre kellett kihegyezni a csapatot. Ez nem csupán maximális fizikai, hanem mentális igénybe vételt is jelentett; a csapat felkészítésében nem csak az ismert pszichológus, dr. Csernus Imre, hanem egy személyiségfejlesztő cég is részt vett. S hogy milyen remek eredménnyel, bizonyítja: Vályi Vandáék éppen a két legfontosabb találkozón, az olaszok és a hollandok ellen játszottak a legjobban, és

csoportelsőként jutottak ki Tokióba.

 

Az olimpián várhatóan az örök rivális oroszokkal vívjuk majd a döntő csatát a továbbjutásért, hiszen a papírforma szerint a világelső Egyesült Államok csapata kiemelkedik a mezőnyből. (Ez még akkor is igaz, ha Bíró Attila véleménye szerint, ha valamikor, most elkaphatók, hiszen az elmúlt másfél évben szinte eltűntek a világ szeme elől, s a világjárvány alatt nem tudtak komoly ellenfelekkel szemben felkészülni az olimpiára.)

Mindenesetre a két legerősebb riválissal kezdünk, majd következik a két „sötét ló”, a hazai pálya előnyét élvező Japán, valamint a minden világeseményre hihetetlen szívós kerettel és feltörekvő tehetségekkel kiálló Kína.

Több dolog azonban a mi javunkra billentheti a mérleg nyelvét:

a Bíró Attila szövetségi kapitány által csak „szuperszonikus rakétának” nevezett Keszthelyi Rita gólkirálynői címe nélkül szinte már nem is múlik el torna

 

a számmisztika szerint valóban nem létezik, hogy mindegyik világversenyen a negyedik helyen végezzünk (a hátsóbb régiókra nem is gondolunk)

 

a rutinos Gangl Edina és a fiatal Magyari Alda személyében két remek kapusunk van

 

olyan, a nemzetközi mezőnyben még nem túlságosan ismert tehetségeink vannak, mint a bal kézzel is remekül bombázó Leimeter Dóra, a ráúszásnál minden labdát elhappoló „delfinlány”, Vályi Vanda, vagy éppen a vízilabda szeretetét otthonról hozó Szilágyi Dorottya (édesapja a korábbi remek játékos, Szilágyi Zoltán).

 

remek a kapcsolat a játékosok és a szakmai stáb között, nem véletlen, hogy

a lányok nem csak a vízbe, a tűzbe is mennének a kapitányért,

aki a Tokió előtti kerethirdetést nem akármilyen módon oldotta meg. Egy videómontázsban Gangl Edinát Gulácsi Péter válogatott labdarúgókapus, Magyari Aldát a Nemzet Sportolója, a vízilabdalegenda, dr. Faragó Tamás, Szilágyi Dorottyát a háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitány, dr. Kemény Dénes, Vályi Vandát Trokán Nóra színművésznő, Gurissatti Grétát a Tankcsapda frontembere, Lukács László, Szűcs Gabriellát a Kispál és a Borz együttes legendája, Lovasi András, Parkes Rebeccát Hosszú Katinka, háromszoros olimpiai bajnok úszó, Rybanszka Natasát Ganxsta Zolee zenész, Illés Annát Kovács Patrícia színművésznő, Keszthelyi Ritát dr. Csernus Imre pszichológus, Leimeter Dórát Bajomi Nagy György színművész, Gyöngyössy Anikót Hajdú B. István sportriporter, Garda Krisztát pedig Csuja Imre színművész jelentette be

 

Ezek után mi mást kívánhatnánk? Csajok, irány a dobogó!    

A NŐI VÁLOGATOTT OLIMPIAI KERETE
Kapusok: Gangl Edina (UVSE-Hunguest Hotels), Magyari Alda (Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics)
Mezőnyjátékosok: Garda Krisztina, Gurisatti Gréta, Szilágyi Dorottya (mindhárom Dunaújváros), Keszthelyi-Nagy Rita, Parkes Rebecca, Rybanska Natasa, Szücs Gabriella (mind UVSE), Gyöngyössy Anikó, Leimeter Dóra (mindkettő BVSC-Zugló Diapolo), Illés Anna, Vályi Vanda (mindkettő FTC)

A NŐI VÍZILABDATORNA MENETRENDJE (magyar idő szerint)

JÚLIUS 24., SZOMBAT
A-CSOPORT
08.30: Kanada–Ausztrália
11.20: Dél-Afrika–Spanyolország

B-CSOPORT
07.00: Japán–Amerikai Egyesült Államok
12.50: Kína–Orosz csapat

JÚLIUS 26., HÉTFŐ
A-CSOPORT
11.20: Ausztrália–Hollandia
12.50: Spanyolország–Kanada

B-CSOPORT
07.00: Amerikai Egyesült Államok–Kína
08.30: Orosz csapat–Magyarország

JÚLIUS 28., SZERDA
A-CSOPORT
08.30: Kanada–Dél-Afrika
12.50: Hollandia–Spanyolország
B-CSOPORT
07.00: Magyarország–Amerikai Egyesült Államok
11.20: Kína–Japán

JÚLIUS 30., PÉNTEK
A-CSOPORT

07.00: Dél-Afrika–Hollandia
12.50: Spanyolország–Ausztrália

B-CSOPORT
08.30: Amerikai Egyesült Államok–Orosz csapat
11.20: Japán–Magyarország

AUGUSZTUS 1., VASÁRNAP
08.30: Hollandia–Kanada
12.50: Ausztrália–Dél-Afrika
B-CSOPORT
07.00: Magyarország–Kína
11.20: Orosz csapat–Japán

AUGUSZTUS 3., KEDD
07.00, 08.30, 11.20, 12.50: negyeddöntők

AUGUSZTUS 5., CSÜTÖRTÖK
07.00, 11.20: helyosztók, 5-8. hely
08.30, 12.50: elődöntők

AUGUSZTUS 7., SZOMBAT
02.00: helyosztók, 7-8. hely
04.00: helyosztók, 5-6. hely
06.40: bronzmérkőzés
09.30: döntő

Nyitó kép, fotó: MTI/EPA/ANA-MPA/ Panagiotisz Moschandreou

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
benedek77
2021. július 23. 09:58
Legyen így, de sajnos ebben a nagyon szűk mezőnyben is van 3 csapat aki jobb nálunk jelenleg, illetve velünk egy erősből is van 1-2. 4.-8. hely a realitás.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!