Rájuk lesz érdemes figyelni pénteken Tokióban

2021. július 29. 20:29

Amire sokan vártak: pénteken elkezdődnek a tokiói olimpia atlétikaversenyei, Cseh Laci pályafutása utolsó úszására készül, női vízilabdázóink pedig Japán ellen folytathatják diadalmenetüket.

2021. július 29. 20:29
null
Vámos Tamás

Aki nem tud aludni, már hajnal két órakor a mieinkért szurkolhat, hiszen női sportpisztolyban, az alapversenyben a 42. helyen álló Major Veronika a döntő első szakaszában próbál minél eredményesebben helytállni.

Sajnos az egypárevezősök mezőnyében Pétervári Bendegúz épphogy lemaradt az A-döntőről, így a B-finálé megnyerésével – legjobb esetben – is csak a hetedik helyen zárhatja a versenyt.

S elérkeztünk a tokiói olimpia egyik jelentős napjához, hiszen

péntek hajnalban elkezdődnek az atlétikai küzdelmek,

a magyar csapatból elsőként Bartha-Kéri Bianka a női 800 méteres síkfutás (2 óra 41 perc), míg Koroknai Máté (4 óra 25 perc) a férfi 400 méteres gátfutás selejtezőjéből próbál továbbjutni.

Eközben – természetesen – úszóink is rajtkőre állnak, hajnali fél négykor Milák Kristóf és Szabó Szebasztián „melegít” a férfi 100 m pillangó elődöntőjében – dupla továbbjutási eséllyel.

Ezután a szenzációsan szereplő Telegdy Ádám a 200 méteres hátúszás fináléjában próbálja megmenteni a család „becsületét” (menyasszonya, Kapás Boglárka csalódottan vette tudomásul, hogy világbajnokként a 200 méteres pillangóúszás mezőnyében csupán negyedikként ért a medence széléhez), ez a verseny igazi csemege lesz az úszás szerelmeseinek.

A magyar szurkolók számára

a nap fő attrakciója ezután következik,

hiszen a sportág élő legendája, a kétszeres világbajnok, négyszeres olimpiai ezüstérmes Cseh László a 200 méteres vegyesúszás döntőjében (4 óra 16 perckor) búcsúzik a világ élvonalától. Bárhogy is végez, csak annyit üzenhetünk neki: „mindent köszönünk, Laci!”

A hajnali órákban még egy úszónk csobban vízbe: 4 óra 35 perckor Burián Katalin a női 200 m hát elődöntőjéből próbál továbbjutni.

Vitorlázásban a női laser osztályban (5.05 perckor) Érdi Máriáért szoríthatunk, míg Vadnai Benjámin férfi laserben próbál maximumot nyújtani.

Az egész világ joggal kapta fel a fejét a magyar női vízilabda-válogatott teljesítményére, hiszen Bíró Attila együttese az oroszok elleni döntetlen után a verhetetlennek hitt Egyesült Államok csapatát győzte le. S hogy ez mekkora szó, igazolja:

az amerikaiak 13 év után kaptak ki utoljára tétmérkőzésen. 

Keszthelyi-Nagy Ritáék a házigazda Japán ellen bizonyíthatják (11.20 perckor), hogy esélyesként is képesek a győzelemre.

A napot újra úszóink zárják: 12.20 perckor Lobanovszkij Maxim a sportág sprintszáma, az 50 méteres gyorsúszás selejtezőjében szerepel, Gyurta Gergely és Kalmár Ákos ugyanezen úszásnem 1500 méteres távján próbál továbbjutni (13.06 perc), míg a férfi 4X100 méteres vegyes váltó 14.10 perckor készül egy nagy bravúr végrehajtására.

Nyitó kép: Cseh László látványos búcsúra készül Fotó: Kovács Tamás/MTI     

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Miert
2021. július 30. 12:51
De milyen pályafutás van mögötte, hány olimpiai, világbajnoki aranya lenne, ha nem az amerikai csoda emberkevel kellett volna mindig csataznia, de így is ragyogó eredményei voltak, sok örömet szerzett a magyar embereknek és ami a lényeg mindig szerény és szerethető ember tudott maradni. Van olyan sportoló akinek a dicsőség a fejébe száll és lekezelő stílusának köszönhetően, bármit elérhet nem fogjuk kedvelni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!