Ukrajna fel akarja fegyverezni a drónjait – félhetnek az oroszok?

2023. január 13. 08:39

A háborús előnyt jelentő Delta szoftver kifejlesztése után Ukrajna most mintegy 1400 drónt vásárolt, főként felderítésre. Emellett olyan drónokat fejlesztene ki, amelyek képesek hatástalanítani az oroszok sok esetben Irántól kapott robbanó drónjait – közölte a technológiáért felelős ukrán kormányminiszter.

2023. január 13. 08:39
null

Ahogyan a Makronóm korábban is megírta, az ukránok igyekeznek fejlődni a kibertéri felszereltségükben is. Az ukránok által kifejlesztett, Delta névre keresztelt szoftvercsomag segítségével könnyebben feltérképezik a harctereket, ezzel meg tudják jósolni az ellenséges erők mozgását, így gyorsabban és pontosabban le tudnak csapni rájuk.

A Delta programban található egy térkép, amely narancssárga pöttyökkel mutatja az orosz katonák elhelyezkedését. Ezekből pedig – kis szoftveres segítséggel – hamar kiderül az is, hogy pontosan hol rejtőzhetnek tankok és a tüzérség. A Delta továbbá a közösségi médiából szerzett információkat is közvetíti a katonákról. 

A digitális fejlődésért felelős ukrán miniszter, Mikhailo Fedorov szerint a jelenlegi háború az első „online térben” zajló háború. Emellett hozzátette, hogy Elon Musk Starlinkjéhez hasonló műholdas internetes rendszerek is hozzájárultak a konfliktus átalakításához.

„Felderítő drónjaink már vannak, a következő lépés, hogy fel is szereljük őket fegyverekkel – mondta Fedorov, majd hozzátette:  „Robbanó és fegyveres drónokat is tervezünk”. (Itt nem a kisebb hobbi drónokról van már szó, hanem a harcászati célra kifejlesztett kisebb robotrepülőkről – a szerk.)

Ukrajna tervezés alatt álló drónjainak célja, hogy képesek legyenek más drónokat hatástalanítani – fedte fel Fedorov. 

– mondta.

Úgy tűnik, az ukránok nem viccelnek

Az orosz hatóságok az elmúlt hetekben több ukrán dróntámadásról is beszámoltak, köztük egy nemrégiben történt esetről, amikor is egy drón az ukrán határtól több mint 600 kilométerre fekvő Engels légibázist célozta. Az orosz hadsereg szerint a robbanásban szétrepülő roncsok megöltek három szolgálatban álló katonát, viszont egyetlen repülőgép sem sérült meg.

Az ukrán hatóságok hivatalosan nem ismerték el, hogy ilyen módon támadták volna az oroszokat, azonban rejtélyes utalásokat tettek arra, hogy Oroszország megtorlásra számíthat az ukrajnai háború miatt – elsősorban az orosz területeken.

Az orosz hatóságok az elmúlt hetekben több ukrán dróntámadásról is beszámoltak, köztük egy nemrégiben történt esetről, amikor is egy drón az ukrán határtól több mint 600 kilométerre fekvő Engels légibázist célozta. Az orosz hadsereg szerint a robbanásban szétrepülő roncsok megöltek három szolgálatban álló katonát, viszont egyetlen repülőgép sem sérült meg. Az ukrán hatóságok hivatalosan nem ismerték el, hogy ilyen módon támadták volna az oroszokat, azonban rejtélyes utalásokat tettek arra, hogy Oroszország megtorlásra számíthat az ukrajnai háború miatt – elsősorban az orosz területeken.

Drónok lesznek, de áram is lesz?

A miniszter kiemelte, hogy mennyire fontos a hálózati kommunikáció, és ezáltal az áram a szervezett katonai működéshez. Szerinte a legnagyobb kihívást jelenleg a szolgáltatás fenntartása jelenti a donyecki, zaporizzsjai és kijevi régiókban. Elmondta, hogy

vannak olyan időszakok, amikor a fővárosban, Kijevben a mobiltelefon-tornyok kevesebb mint fele működik, mivel az orosz támadások megsemmisítették vagy megrongálták az őket ellátó infrastruktúrát.

Ukrajnában mintegy 30 000 mobiltelefon-átjátszótorony van, és a kormány most úgy próbálja ezeket generátorokkal összekapcsolni, hogy a rongálás ellenére is működjenek. Egyelőre az egyetlen alternatívát a Starlinkhez hasonló – tehát műholdas internetet szolgáltató – rendszerek jelentik, amelyekre az ukránoknak még inkább támaszkodniuk kell, ha az áramkimaradások továbbra is fennállnak.

Számos városban és településen akár 10 órán át tartó áramkimaradással kell szembenézni. Fedorov elmondta, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök aláírta azt a rendeletet, miszerint utasítja a mobiltelefon-társaságokat, biztosítsák, hogy legalább három napig áram nélkül is tudjanak jeleket szolgáltatni.

Térden állva könyörgött Musknak, hogy segítsen

Ukrajnában már nem kevesebb mint 24 000 Starlink-állomás működik, amely a helyi, földi szolgáltatásoktól teljesen függetlenül Elon Musk amerikai magáncégének műholdjain keresztül „szórja” a nagy sebességű internetet. Musk cége, a SpaceX a háború első napjaiban kezdte meg a földi vevőegységek tömeges kiszállítását Ukrakjnába miután az ukrán miniszter, Fedorov twitteren kérést intézett a milliárdoshoz.

– emlékezett vissza.

„Ezernyi életet mentettünk meg” – tette hozzá.

A polgári alkalmazások mellett a Starlink netes műholdhálózat segített a frontvonalbeli felderítő drónok kezelőinek abban, hogy célzott tüzérségi támadásokkal sújtsák az orosz eszközöket és állásokat – állítják mindeközben az AP News tudósításaiban.

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Syr Wullam
2023. január 14. 18:44
"Térden állva könyörgött" vs. "Csak álltam ott és könyörögtem" - Most akkor volt térdelés vagy nem? :-)
Gèbi
2023. január 14. 16:27
Az oroszok meg persze ülnek majd ölbe tett kezekkel. Meséltek még hoholkáim?
Bitrex®
2023. január 14. 16:27
"... Ukrajna most mintegy 1400 drónt vásárolt...." Vásárolt? Oszt mibű? Az összetarhált pénzekből, adományokból? Ne nézzék már hülyének az olvasót!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!