A mesterséges értelem is felvette a harcot Ukrajnában
Tesztelik az AI lehetőségeit az ukrajnai háborúban.
A dühös katonaorvos melegebb éghajlatra küldte el a nyugati vezetőket, az Ukrajna támogatásában való határozatlanságuk miatt.
A Visegrád24 X-oldalán tett közzé egy videót, amin egy elkeseredett brit-dél-afrikai orvos meglehetősen kemény kritikát fogalmazott meg a nyugati országok vezetőivel szemben, az Ukrajna támogatásában való határozatlanságuk miatt.
Az orvos az általa közzétett videóban többször is megjegyzi, hogy szégyelli magát, hogy nyugati, mivel a politikusok haboznak, és képtelenek döntéseket hozni Ukrajna megsegítésében, miközben civilek tízezrei halnak meg a háború miatt.
Hogy merészeltek nap mint nap így viselkedni? Képzeljétek el, hogy a ti gyerekeitek is itt nevelkedtek, most az egyszer képzeljétek magatokat az ukránok cipőjébe
– szólt a nyugati kormányokhoz, hangsúlyozva, hogy most a politikával foglalkozni „egy baromság”, miközben Ukrajnát és az itteni embereket kiirtják.
A férfi hangsúlyozta, hogy már nem ismeri el magát dél-afrikainak, mert a kormánya támogatja Putyint.
Ebben az országban (Ukrajnában) mindenki azt kérdezi tőlem, hogy honnan jöttem. És azt válaszolom, hogy Angliából származom
– tette hozzá a katonaorvos.
Az önkéntes által feltett videót itt tekintheti meg:
***
Nyitókép: Képernyőfotó
Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.
Ugyanis ha korrupt lenne, akkor szerinte nem áramlana pénz Ukrajnába.
„Ha kibújtál a behívó alól, akkor szándékosan menekültél el. Akkor nincs jogod azt mondani, hogy ukrán vagy” – fogalmazott Viktor Andrusiv.
Andrej Belouszov szerint az ukrán hadsereg megelőzése érdekében új hadműveleti módszereket kell gyakorolni.