Félmeztelen női aktivisták zavarták meg Olaf Scholz kancellár fórumát Berlinben

2022. augusztus 21. 18:45

A hölgyek az orosz földgázimport leállítását követelték sajátos módon.

2022. augusztus 21. 18:45
null

 A kancellári hivatal kertjében tartott rendezvényen éppen véget ért a beszélgetés, Olaf Scholz már a vendégekkel fotózkodott, amikor közrefogta két fiatal nő, akik azonban nem szelfit készítettek a kormányfővel, hanem hirtelen lerántották magukról trikójukat.

A fedetlen felsőtestű aktivisták játék papírpénzt szórtak szét és az orosz földgázimport leállítását követelő lózungokat kiabáltak.

Felsőtestükön az a felirat látszott, hogy Gas embargo now (Gázembargót most).

A kancellár nem reagált a követelésekre. Az aktivistákat biztonsági emberek vezették el.

Az incidens a szövetségi kormány nyílt napján történt. A hagyományos – huszonegyedik alkalommal megtartott – szombat-vasárnapi rendezvénysorozaton valamennyi minisztériumban szerveztek  kiállításokat, fórumokat, ismeretterjesztő játékokat, koncerteket. Több tárcánál kiemelten foglalkoztak Ukrajna helyzetével, a külügyminisztériumban például külön standon mutatták be az orosz támadás ellen védekező országnak nyújtott német segítség formáit, és ukrán előadóművészeket is meghívtak.

Az akcióról készült felvételt alább is megtekinthetik:

Scholz több alkalommal is kiállt amellett, hogy ne korlátozzák az EU-ban az orosz földgázimportot

Olaf Scholz lakossági fórumán is volt szó az Ukrajna ellen indított orosz háborúról és annak németországi következményeiről. A kancellár ezzel összefüggésben a többi között kifejtette, hogy már 2023 elején üzembe állíthatják a cseppfolyósított földgáz (LNG) fogadására alkalmas első németországi tengeri terminált, majd év közben két másikat, és így 2024 elejére sikerülhet megoldani az „ellátásbiztonsági problémánkat”.

Olaf Scholz számos alkalommal kiállt nyilvánosan amellett, hogy az Európai Unió (EU) ne korlátozza az oroszországi földgázimportot. A napokban tartott nyári nemzetközi sajtóértekezletén például kifejtette, hogy helyesen döntött az EU és a legfejlettebb iparosodott országait összefogó G7 csoport azzal, hogy Oroszország Ukrajna elleni háborújával összefüggésben nem sújtotta szankciókkal az orosz gázbehozatalt.

 

(MTI)

Nyitókép: Florian Gaertner/  imago images/photothek via Reuters

Összesen 157 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
toyoda
2022. augusztus 22. 18:23
Csajok! Csak akkor villantsatok cickót, ha jó is! Különben égő!
Öreg Palóc
2022. augusztus 22. 14:42
Engem miért nem akar két ilyen ribi, félmeztelenül ellehetetleníteni, mikor beszédet mondok a parkban a mókusoknak ?! :O Vagy akár az utcán is meglephetnének és "zaklathatnának", felháborodásukban. :P Minden rendes tiltakozásból kimaradok. :P
Rocktoberi
2022. augusztus 22. 11:51
"A kancellár nem reagált a követelésekre. Az aktivistákat biztonsági emberek vezették el." Lehetett volna pedig reagálni. Bezárni őket félórára egy hűtőházba. Hadd gyakoroljanak.
Rocktoberi
2022. augusztus 22. 11:48
Remélem, hogy a mi moslékkoalíciónk nem vetemedik ilyesmire. Nem szeretném Gurmait, Lendvait, Vadait, Dobrevet így látni. Nem bírom a horrort.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!