Csintalan Sándor nem fogadja el azt a véleményt, miszerint a Fidesz „primitív kommunikációt” folytat – szerinte ez arisztokratikus megközelítés
Keményen bírálta a baloldalt és az ellenzéki kampányt a baloldali politikus.
Orbán Viktor az évértékelőjén azt mondta, át kell fésülni, és ki kell egészíteni a gyermekeink védelmét hivatott jogszabályainkat, az áldozatok kálváriája ugyanis erre kötelez.
„A magyar gyermekvédelmi rendszert meg kell erősíteni, ezért új gyermekvédelmi törvénycsomagot nyújt be a kormány!” – írta a Facebook-oldalán Szentkirályi Alexandra. A kormányszóvivő ezzel utalt Orbán Viktor évértékelőjére, a miniszterelnök kijelentette, át kell fésülni, és ki kell egészíteni a gyermekeink védelmét hivatott jogszabályainkat, az alkotmánytól a miniszteri rendeletekig, az áldozatok kálváriája ugyanis erre kötelez.
„Arra, hogy megerősítsük a gyermekvédelmi intézményeink vezetését és felügyeletét, az ott dolgozókra vonatkozó előírásokat és korlátozásokat. Mindezeket együtt pedig egy új gyermekvédelmi törvénycsomag formájában be kell nyújtanunk az Országgyűlésnek. A képmutató és kétszínű baloldal ott majd vitézkedhet. Na, ott majd lehet kapaszkodni” – mondta Orbán Viktor az évértékelőjén.
Nyitókép: Soós Lajos