Kövér László hete

2023. szeptember 10. 07:32

Nem lehet, hogy Kövér fordítva ül a NATO-lovon?

2023. szeptember 10. 07:32
null
Bolgár György
Bolgár György
Népszava

„Azt állította Kövér László, az Országgyűlés elnöke (a Mandiner című hetilapnak adott interjújában), hogy Finnország és Svédország NATO-csatlakozása nem erősíti, hanem gyengíti Európa biztonságát, mert növeli a szó szoros és áttételes értelmében vett érintkezési felületet Oroszország és a NATO között.

Ezzel szemben a tény az, hogy Svédországnak nincs közös határa, vagyis érintkezési felülete Oroszországgal, a magyar parlament azonban mindeddig mégsem volt hajlandó jóváhagyni felvételét a NATO-ba. Mellesleg Ukrajna nem is NATO-tag, ennek ellenére az oroszok mégis megtámadták őket. Nem lehet, hogy Kövér fordítva ül a NATO-lovon?

Azt is állította Kövér (a pápai Református Gimnázium új internátusának felavatásán), hogy »Jézus gyilkosainak eszmei utódai, akik a történelem során luciferistáknak, illuminátusoknak, jakobinusoknak, bolsevikoknak, globalistáknak, vagy mint éppen napjainkban transzhumanistáknak nevezik magukat, ki akarják ölni az emberekből az Isten utáni vágyat, a hitet«. Szerinte ez a magyarázata annak, hogy a kereszténység a legüldözöttebb vallás a világon.

Ezzel szemben a tény az, hogy Jézus meggyilkolása kétezer éve a legismertebb és legáltalánosabb kollektív vád a zsidók ellen, és ennek a vádnak a kiterjesztése a jakobinusoktól a globalistákig a világ minden régi és új bajáért a zsidókat teszi felelőssé. Lám, még a keresztények üldözéséért is a zsidók a felelősek, bár az elmúlt évezredekben ennek éppen az ellenkezője történt. De ha már keresztényüldözésről beszélt a házelnök, talán nem lényegtelen, hogy éppen Pápán a 18. században katonákkal kergették ki a protestánsokat a templomukból és az iskolájukból. Nem a zsidók.”

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Ficsor Márton/Mandiner

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lajoss
2023. szeptember 16. 19:38
A mi kötelesLacink elmeroggyant…nem is kicsit…nagyon..:)
Akitlosz
2023. szeptember 11. 12:42
Nem az irány a rossz, hanem a ló. Akárhogyan is ülünk a lovon, attól még a ló ugyanarra megy és visz bennünket, csak a kilátás más.
Kozmosz
2023. szeptember 11. 02:46
Vatta, az anyádét kifelejtetted.
Box Hill
2023. szeptember 10. 17:56
Az milyen logika, hogy a svédek a Gonosz Birodalma idején, a Szovjetunió export minőségű hullagyártása idején csaj semlegesek voltak, most meg fel akarják adni egy jóval kisebb fenyegetettség esetén?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!