Állami kezelésbe kerülhet a Pető Intézet

2013. október 10. 17:10

A kormány államosítással garantálná a Pető Intézet stabilitását és kiegyensúlyozott működését - jelentette be Maruzsa Zoltán helyettes államtitkár Münchenben, a „Mozgás és Egyensúly” világkongresszuson. Az államtitkár szerint a Pető-módszer szellemi hungarikum.

2013. október 10. 17:10

A kormány államosítással tudja garantálni a Pető Intézet működését - jelentette be Maruzsa Zoltán helyettes államtitkár, aki Balog Zoltán képviseletében vett részt a müncheni „Mozgás és Egyensúly” világkongresszuson. A Pető Intézet súlyos anyagai helyzetbe került, így Balog Zoltán miniszter egy munkacsoport felállítását kezdeményezte. A munkacsoport javaslata szerint a Pető Intézetet „a stabil működés érdekében” közvetlen állami kezelésbe kell venni. A helyettes államtitkár szerint a kormány szellemi hungarikumnak tekinti a Pető-módszert, ezért sokat tesz mind a hazai, mind a nemzetközi terjesztéséért.

Korábban a PM politikusa, Szabó Tímea hívta fel a figyelmet arra, hogy csődbe mehet az intézmény. Szabó szerint 500 millió forint kellett volna az intézetnek. A parlament végül 200 millió forintot szavazott meg.

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nemzeti Mutyikos
2013. október 10. 20:42
mocskos tolvaj orban!
liberálzöld.
2013. október 10. 20:16
Szóval mégis csak kinézte magának az ingatlanokat valaki...
Mitmiért
2013. október 10. 18:35
Sok aljas dolgot tett már ez a Fidesz bagázs, de ez a legalja. Tömik lovéval a haverokat h stadiont építsenek es nem voltak képesek 500m forintot adni h sérült gyerekek emberi körülmények között gyógyulhassanak. Ha van halálos bűn, akkor ez az. Tessék az etika es hittan könyv elso leckejekent ezt tanítani: nem lopjuk el a pénzt a rászoruló beteg gyerekektől.
trespass
2013. október 10. 17:54
Minőségi fejlődés határozottan tapasztalható a shitnyik bandánál. Régen azt mondták mindent visznek ami mozdítható, most pedig... Intézmények, föld, komplett ágazatok, épületek, stb.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!