Kétszázmilliót kap a Pető intézet – tüntet a PM

2013. szeptember 19. 16:37

Megduplázzák a Pető Intézetnek a köznevelési szerződés alapján járó 105 millió forintos kiegészítő támogatást – jelentette be Balog Zoltán, miután az intézet rektorával tárgyalt. Szabó Tímea, a PM politikusa kevésnek tartja az összeget, ezért tüntetést hirdetett vasárnapra.

2013. szeptember 19. 16:37

Balog Zoltán jelezte, ezt a juttatást egy évre biztosítják kísérleti jelleggel és a köznevelési szerződésben rögzítik majd. Balog elmondta, hogy ajánlottak egyéb többlettámogatást is, amely a likviditási gondokat tudja majd kezelni, erről és a távlati tervekről, a fenntartói költségekről munkacsoport tárgyal majd. Ezt Maruzsa Zoltán felsőoktatási helyettes államtitkár vezeti – mondta a miniszter. Schaffhauser Franz rektor azt mondta, hogy a tervezett megállapodás és a stratégiai tervezésben való együttműködés hosszú távra megoldja a helyzetet. A Pető-módszernek, főiskolának és képzésnek nemcsak múltja volt, „hanem szárnyaló jövője lesz” – közölte.

Megjegyezte: úgy látják, a menedzsment környékén is vannak gondok, van mit rendbe tenni a fenntartó és az intézmény viszonyában. Balog Zoltán kitért arra is, hogy az állami köznevelési intézményrendszer részévé váltak az alkalmazott konduktorok, és „189 álláshelyet létesítenek, amit pedagógiai végzettségű konduktorok fognak betölteni”. Emellett az itt tanító pedagógusok bére az életpályamodell alapján átlagosan 34 százalékkal nő, ami pluszként jelentkezik a költségvetésében – jelezte.

Balog Zoltán úgy fogalmazott: visszautasítják azt a hisztériakeltést, amely az intézet körül kialakult. Azt kérte az ellenzéki politikusoktól, ne akarjanak „beteg gyermekek hátán bemászni a parlamentbe”, és ne rongálják az intézet hírét, az ott dolgozók hozzáállását. Közölte, fontosabb a Pető intézet és a módszer, mint hogy választási kampány részévé tegyék. Ha ebben sikerül megegyezni, az nagyobb segítség, mintha módosító javaslatokat nyújtanak be úgy, hogy a hasukra ütnek és beírnak egy összeget – fűzte hozzá.

A miniszter tájékoztatására reagálva Szabó Tímea, a PM politikusa tüntetést hirdetett vasárnapra: az ellenzéki politikus szerint minimum ötszáz millió forintra lenne szükség ahhoz, hogy a Pető Intézet hosszú távon se menjen csődbe. Az Együtt-PM társelnöke emellett félőnek nevezte, hogy a 105 millió forint csak arra jó, hogy eltereljék az emberek figyelmét a Pető intézetről, miközben – a szövetség információi szerint – „a háttérben folyamatosan zajlik az ingatlanok eladásának szervezése”.

Összesen 99 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vigyor
2013. szeptember 20. 09:16
Ha a miniszter azt mondta volna, hogy szép időnk van Szabó Tímea akkor is tüntetett volna, komolytalan társaság.
Berecskereki
2013. szeptember 19. 20:18
Részlet a 2009 évi könyvvizsgálói jelentésből. „Véleményem korlátozása nélkül felhívom a figyelmet arra a tényre, hogy az MPANNI saját tőkéje 27,24%-kal az alapításkori induló tőke értéke alá csökkent a hat év óta folyamatosan képződő tárgyévi veszteségek következtében. Az MPANNI finanszírozási, likviditási helyzete is folyamatosan romlik. Ez a tendencia a továbbiakban már a vállalkozás folytatása számviteli elvének érvényesülését veszélyeztetheti. Erre a tényre már a múlt évi jelentésemben is felhívtam a figyelmet. Az egyre válságosabbá váló helyzet megállítása további halaszthatatlan intézkedések meghozatalát követeli mind az Ügyvezetés mind az MPANNI fenntartójának /Nemzetközi Pető András Közalapítvány/ részéről.” Forrás: http://www.peto.hu/dokumentumok/index.php?option=com_docman&task=cat_view&gid=39&Itemid=1 A linken letölthető és olvashatók az egyes évek beszámolói. Szöveges és mérleg-eredmény elszámolás. Látni lehet belőle,hogy vállalkozási tevékenységet is folyatnak, amely minden évben nyereséges, csak a közhasznúsági tevékenység keretében végzett veszteséges. Az is látható belőle, hogy a külsői támogatóik által történő befizetések csökkentek. „A Pető Intézet körülbelül tíz évvel ezelőtt a fenntartó közalapítvány által generált munkaügyi perek elvesztése miatt „feküdt meg” anyagilag. Azóta nem áll rendelkezésre az a tartalék büdzsé, ami addig minden évben segített áthidalni az „adminisztrációs késéseket” – mondta el a lapnak Makk Ádám.” „Makk Ádám is azt mondja, hogy a ’80-as évek végére és a ’90-es évek elejére jellemző nagy kereslet az akkor csak Magyarországon elérhető konduktív pedagógia iránt mára leszelídült, szerte Amerikában és Európában konduktív centrumok indultak be, melyek kielégítik a helyi igényeket. Ennek következtében a beáramló források jelentősen szűkültek, ezért most az intézetnek kell új piacokat találnia a nemzetközi színtéren.” „Noha egy több évtizede pályán lévő diplomás konduktor is csupán havi 130 ezer forintot kap kézbe (a pályakezdők 80-90-et), beszámolója szerint forrásaik 90 százalékát így is elviszi a humánerő: fejlesztésre nem jut. Pedig a hőközpont teljes felújításra szorul, a lapos tető miatt pedig még a tél beállta előtt gyors állagmegóvó beruházásra lesz szükség. Ezt erősítette meg lapunknak több intézményi dolgozó is, akik a nagy esőzések idején az igazgatói iroda folyosójára kihelyezett vödrökről és a télvíz idején az ablakok résein át befújó hóról meséltek, amely után a csoportok összeköltöztetése, a rolók nappali le-húzása, illetve a „cúggátló” plédek elhelyezése következik. Egyikük hallotta, amint egy skandináv gyermek anyukája a toalettről visszatérve így szólt: ilyen állapotokat utoljára egy skanzenban látott.” „Talán egy jogszabály-módosítás megoldhatná azt az irracionális helyzetet, hogy a számunkra átutalt normatíva ugyanannyi, mint azon szociális és oktatási intézményekben, ahol nem zajlik egész évben, három műszakban, bentlakással egybekötött és speciális szaktudást igénylő szakmai munka” – reménykedik Makk Ádám, és nincs tudomása arról, hogy költözniük kéne a közeljövőben. Mint mondja, a fenntartó nem azonos azokkal a feltételezett érdekkörökkel, amelyekről a dolgozók közötti öltözői pletykák szólnak, és akiknek állítólag a Pető Intézet ingatlanjaira „fáj a foguk”. Más kérdés – teszi hozzá –, hogy kik és milyen politikai célokra használják fel a konduktorok által végzett nemzetközi hírű szolgálatot.” Forrás: http://www.atv.hu/belfold/20130901-kevesre-becsult-hungarikum-tiz-eve-egyik-naprol-a-masikra-el-a-peto-intezet Igen mindezt folyamatosan kellett volna a korábbi kormányzatnak megoldania, 2005-ös évben és akkor most kevesebbe kerül és gond sem lenne ekkora. Erre azonban nem jutott idő, „ehelyett hazudtunk reggel, éjjel, meg este.” mondta 2006-ban öszödön Gyurcsány Ferenc. Az LMP, meg a média inkább abban segíthetne, hogy a tárgyi problémák megoldására kapjanak felajánlásokat, legyen több anyagi támogató és készítsenek egy javaslatot a jogszabály változásra, melyet Makk Ádám említ. Szerintem ez lenne a segítség és nem a hazardírozás a szavazatért. A média pedig jobb lett volna, ah az ingatlannal kapcsolatos pletykának nem ül fel, mert részben ez indította el az egész felfordulást. Valószínűsíthető, hogy az egészbe az átszervezés és a korábbi gazdasági vezetés is érintett.
hátakkor
2013. szeptember 19. 19:52
PM összedobhatná a pínzt a támogatóival..
nemjoe
2013. szeptember 19. 19:17
Nem értem miaf@szt ajvékolnak a PM-esek. Hát sürgönyözzenek má' Soros gazdájuknak, hogy nyúljon mélyen a zsebébe, oszt virítsa a lóvét a Pető Intézet részére! Az sokkal autentikusabb megoldás lenne, mint amit most művelnek. Mert ugye meglehetősen visszatetsző dolog a más kontójára jótékonykodni, a más buxájából finanszíroztatni - amúgy fontos - dolgokat. Kinek képzelik ezek magukat?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!