KDNP: A kormány minden eszközzel segíti a Pető Intézetet

2013. szeptember 17. 21:41

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint a kormány minden lehetséges eszközzel segíti a nemzetközileg elismert Pető Intézet zavartalan működését.

2013. szeptember 17. 21:41

A kisebbik kormánypárt kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: egyes ellenzéki pártok folyamatosan igyekeznek megfélemlíteni a fogyatékkal élő gyermekeket nevelő családokat. Bajnai, Gyurcsány és politikai szövetségeseik azzal akarnak híveket szerezni, hogy látszólag megmentenek egy olyan intézményt, amelynek létét semmi sem fenyegeti.

A KDNP szerint az Együtt 2014, a DK és az MSZP nyugodtan tegye fel önmagának a kérdést, a PM pedig önként választott szövetségeseitől érdeklődjön, hogy 2005-től kezdődően miért lehetetlenítették el a fogyatékkal élő gyermekeket fejlesztő intézetet, miért sodorták intézkedéseikkel a szakadék szélére az intézményt?

Kiemelték: az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyértelművé tette, hogy elismerve és méltányolva a Pető Intézet tevékenységének kiemelkedő jelentőségét, összességében több mint 400 millió forintos támogatással segíti a magánintézményben a köznevelést és felsőoktatást érintő feladatok ellátását.

Az Orbán-kormány, mint ahogyan eddig is, a jövőben is biztosítja a Pető Intézet működéséhez szükséges feltételeket. A gyermekeik betegsége miatt naponta kihívások sokasága elé állított családoknak nem kell az intézmény megszűnésétől tartaniuk – szögezték le. A KDNP arra kéri őket, ne dőljenek be a baloldal gátlástalan hazugságainak, amelyekkel ismét tanúbizonyságát adták, hogy a tisztesség és az emberség hiányzik politikai szótárukból.

A Pető Intézet a köznevelési területet érintő tevékenysége kapcsán az általa ellátott gyermekek után járó központi költségvetési támogatásait az Emberi Erőforrások Minisztériumától (Emmi) eddig is rendszeresen megkapta és ezután is le tudja hívni –közölte a tárca köznevelésért felelős államtitkársága kedden az MTI-vel. Hangsúlyozták: méltányossági elvek alapján, külön döntéssel az intézet kiegészítő támogatást is kap köznevelési feladatainak ellátására a tárcától, így egyetlen napra sem marad támogatás nélkül.

Az MSZP keddi sajtótájékoztatóján az hangzott el, hogy a szocialisták szerint a kormány szisztematikusan teszi tönkre a fogyatékos gyermekek korai fejlesztésével foglalkozó intézményeket, ezt támasztja alá egyebek között a Nemzetközi Pető Intézetet sújtó pénzelvonás is. Korózs Lajos elnökségi tag emlékeztetett arra, hogy a Pető Intézet költségvetése a tavalyi 2,2 milliárd forintról idén 1,5 milliárdra csökkent, ami az intézmény működését veszélyezteti.

Az Együtt-PM Facebook-oldalt indított, valamint a parlamenti pártok frakcióvezetőihez és a karitatív szervezetekhez fordul a Nemzetközi Pető Intézet megmentésének érdekében – jelentette be keddi, budapesti sajtótájékoztatóján Szabó Tímea. A szövetség társelnöke azt mondta, bár hétfőn a parlamentben leszavazták javaslatát, amelyik 500 millió forintot juttatott volna az intézménynek, továbbra sem adják fel azt a céljukat, hogy megmentsék a Pető Intézetet.

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Fahrenheit 451
2013. szeptember 17. 23:59
Együtt-PM: lakópark épülne a Pető Intézet helyén 2013. augusztus 27. Az Együtt-PM véleménye szerint a "Fidesz-maffia megszállta" a Pető Intézetet, ami miatt a világhírű intézmény csődközeli helyzetbe került – mondta kedden az MTI-nek Szabó Tímea. Az Együtt-PM információi szerint az intézet Kútvölgyi úti épületébe a GYEMSZI (Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet) költözne, a Villányi úti épületet pedig akár el is adhatnák. A GYEMSZI később nyomatékosan visszautasította ezt az információt, és hangsúlyozták, hogy soha ilyen elképzelés nem merült fel a GYEMSZI elhelyezése kapcsán. "A Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet elkötelezetten dolgozik a magyar egészségügyi ellátórendszerért, a biztonságos betegellátásért, és tiszteli az olyan nemzetközi hírnevű intézetek munkáját, mint a Pető Intézet" - tették hozzá. Szabó Tímea azonban azt is mondta, szerinte egy olyan opció is létezik, hogy a Pető Intézet birtokában lévő három épület egyikének helyén egy lakópark épül, de erről még nem született döntés – tette hozzá. A Pető Intézetet és vele együtt a mozgássérült gyerekeket a hegy tetejére, egy teljesen üres, felszerelés nélküli ingatlanba költöztetnék - jelentette ki. A független képviselő a választási szövetség nevében felszólította a kormányt, hogy azonnal hagyjon fel a Pető "kivéreztetésével" és haladéktalanul állítsa vissza az intézet finanszírozását a 2010-es szintre. Az Együtt-PM úgy látja, hogy ezt a kormány biztosíthatja a rendkívüli tartalékokból, illetve a stadionépítésekre fordított összegekből is, melyre jelenleg 16 milliárd forint áll rendelkezésre - jelentette ki. A politikus arra reagált, hogy az Index kedden publikált információi szerint nyár végére csődközeli helyzetbe került a mozgássérült gyerekek speciális oktatását végző világhírű Nemzetközi Pető Intézet. A bevételek a korábban jellemző évi 2,2 milliárdos szintről 1,5 milliárd forintra apadtak, ami azt eredményezte, hogy az intézmény a megszokott működési keretek között "20 milliós mínuszt termel" havonta. Szabó Tímea úgy fogalmazott, hogy a "trafikmaffia és a földrablás" után az "Orbán-Simicska rezsim legújabb gyalázata", egy fideszes ingatlanpanama van készülőben. A Párbeszéd Magyarországért társelnöke arra emlékeztetett, hogy a kormány 2010-ben megszüntette a Nemzetközi Pető Közalapítványt, és megalapította a Nemzetközi Pető András Közhasznú Nonprofit Kft.-t, aminek az élére Fehér Miklóst, az Antall-kormány volt helyettes államtitkárát nevezték ki, a cég pénzügyi vezetője pedig Pétermann Csaba lett. Szabó Tímea azt mondta, információik szerint Fehér Miklós és Pétermann Csaba "közösen sürgetik" a Pető Intézet ingatlanjainak a kft. könyveibe történő átvitelét. http://hvg.hu/itthon/20130827_EgyuttPM_lakopark_epulne_a_Peto_Intezet
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!