Magyar csapat

2014. január 10. 12:59

Orbán ismét – ki tudja, hányadszor – úgy erősítené az övéi identitását, hogy egyszersmind mindenki mástól elvenné a magyarságát.

2014. január 10. 12:59
Mészáros Tamás
168 Óra

„Ha józan eszű ember meghallja, hogy Orbán Viktor legújabb levelében úgynevezett Magyar Csapat létrehozására szólította fel a rezsicsökkentés eddigi támogatóit, akkor kétségbeesetten felsóhajt: úgy látszik, a politikai cinizmussal elegy kampányinfantilitásnak nincs határa. Csakhogy nem ő a miniszterelnöki kezdeményezés címzettje, hanem a már végképp elámított fideszes törzstábor, amelyik eddig is bevette, hogy a kormány jótéteményeként egyre több pénz marad a tárcájában. Ez a lelkesült orbánista nem számol utána a kiadásainak, nem kalkulál az utóbbi három év folyamatosan növekvő legkülönfélébb adóival, a dráguló élelmiszerekkel, a banki tranzakciókra kivetett sarccal, tehát mindazzal, ami sokkalta nagyobb összegekkel csapolja meg a családi költségvetését, mint amennyit az energiaárakon megtakarít. Mert aki a „szabadságharc” és a multiellenes népfront elkötelezettje, az egyszerűen nem akar tudni a valóságról, hiszen a két­­ségbevonhatatlan tények kényelmetlenek, elrontják a szakadatlan győzelmek komfortérzetét. A nemzeti együttműködés átszellemült verbuváltjai nem olvasnak olyan híreket, amelyek nem megfellebbezhetetlen vezérük kijelentéseit igazolják, nem érdekli őket, hogy az olcsóbb energia egyrészt a nemzetközi piac árainak csökkenéséből fakad, másrészt abból, amit a kényszerhelyzetbe hozott szolgáltatók a szükséges kar­ban­­tartáson meg a fejlesztések elmaradásán megtakarítanak.

Orbán velük levelez, nekik igyekszik eladni a moz­­gósítás soron következő innovációját, a Magyar Csapatot. Hogy megint a sport nyelvezetéből nyúl le egy ismert kifejezést, abban a Hajrá, magyarok! jóval korábbi, szintén politikai célú eltulajdonítása után már nincs semmi meglepő – régi mániá­ja a miniszterelnöknek, hogy miután a küzdelem, az akaraterő és a győzelem a stadionok világának fogalomkészletéből valók, a hatalom számára akkor hasznosíthatók, ha közérthető retorikai utalásokkal összeköti őket a mindennapi politikával. A Magyar Csapat ebből a szempontból kétségkívül ideális elnevezése egy választási kampányakciónak, másfelől azonban az ország megosztásának újabb durva, gátlástalan eszköze. Hiszen nyilvánvaló, hogy aki nem engedi magát félrevezetni a rezsicsökkentés hamis propagandájától, az nem lehet a „magyar” csapat tagja – következésképp nem magyar. A politikai kirekesztés szándéka nem is oly rafinált; Orbán ismét – ki tudja, hányadszor – úgy erősítené az övéi identitását, hogy egyszersmind mindenki mástól elvenné a magyarságát.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 203 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hátakkor
2014. január 11. 05:53
Tamás, jó itt Magyarországon.
mustarharmas
2014. január 10. 22:57
Olyasvalakitől lehetne ezt elvenni, akinek ilyen korábban volt....
6qwasyx
2014. január 10. 21:51
Van a Balkánon egy állam, amely önmagával határos. Ahol a legszebb nők élnek, mégis csökken a népesség. Ahol a munkanélküliek dolgoznak a legtöbbet, ahol a legtermékenyebb földön éhező emberek élnek. Ahol a vonatok menetrend szerint késnek. Ahol mindenki focizik, mégis vízi labdában, kosárlabdában, kézilabdában és röplabdában jeleskednek. Ahol mindenki siet a munkába, de senki sem érkezik be időre. Ahol a nyolcórás munkaidő tizenkét órás. Ahol az egészségügyi ellátás ingyenes, de a gyógykezelés drága. Ahol az újságírók szabadon írhatnak bármit, amit parancsba kapnak. szponzorált linkek …Ahol a világválság állampolgárságot kapott. Ahol a közbeszerzések titkosak, az államtitkok nyilvánosak. Ahol a háborúk sosem érnek véget. Ahol a történelem naponta megismétlődik. Ahol a leggazdagabbak azok, akik egy napot sem dolgoztak. Ahol a külföldi valuta felváltotta a hazait. Ahol az emberek megünneplik a családi védszent napját, de káromolják Istent. Ahol az okosakat, értetlenségből, bolondnak nézik, a bolondokat meg tehetségesnek. Ahol az írástudatlanok írják a történelmet. Ahol a törvények törvénytelenek, az anarchia pedig normális állapot. Ahol a hatalom megveti a polgárokat, mint nem kívánatos tanúkat. Ahol a jövőből élnek, mert a jelenhez nincs joguk. Ahol mindenki mindenkire mosolyog, de senki senkinek nem jóakarója. Ahol a bírósági eljárások tovább tartanak, mint egy élet. Ahol az árvíz a talajöntözés egyetlen módja. Ahol megidézik a diktátort, a demokráciát pedig a hülyék adójának tekintik. Ahol úgy gondolják, az ország annál jobban fejlődik, minél jobban visszafejlődik. Ahol nem vagy normális, ha nem bolondultál meg. Ahol csak azért élsz, hogy meghalj. Ahol az idő végtelen, és a butaság múlhatatlan…”
6qwasyx
2014. január 10. 21:37
http://www.stop.hu/belfold/pert-nyert-bajnai-kocsis-mateval-szemben/1198805/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!