Magyar csapat

„Ha józan eszű ember meghallja, hogy Orbán Viktor legújabb levelében úgynevezett Magyar Csapat létrehozására szólította fel a rezsicsökkentés eddigi támogatóit, akkor kétségbeesetten felsóhajt: úgy látszik, a politikai cinizmussal elegy kampányinfantilitásnak nincs határa. Csakhogy nem ő a miniszterelnöki kezdeményezés címzettje, hanem a már végképp elámított fideszes törzstábor, amelyik eddig is bevette, hogy a kormány jótéteményeként egyre több pénz marad a tárcájában. Ez a lelkesült orbánista nem számol utána a kiadásainak, nem kalkulál az utóbbi három év folyamatosan növekvő legkülönfélébb adóival, a dráguló élelmiszerekkel, a banki tranzakciókra kivetett sarccal, tehát mindazzal, ami sokkalta nagyobb összegekkel csapolja meg a családi költségvetését, mint amennyit az energiaárakon megtakarít. Mert aki a „szabadságharc” és a multiellenes népfront elkötelezettje, az egyszerűen nem akar tudni a valóságról, hiszen a két­­ségbevonhatatlan tények kényelmetlenek, elrontják a szakadatlan győzelmek komfortérzetét. A nemzeti együttműködés átszellemült verbuváltjai nem olvasnak olyan híreket, amelyek nem megfellebbezhetetlen vezérük kijelentéseit igazolják, nem érdekli őket, hogy az olcsóbb energia egyrészt a nemzetközi piac árainak csökkenéséből fakad, másrészt abból, amit a kényszerhelyzetbe hozott szolgáltatók a szükséges kar­ban­­tartáson meg a fejlesztések elmaradásán megtakarítanak.

Orbán velük levelez, nekik igyekszik eladni a moz­­gósítás soron következő innovációját, a Magyar Csapatot. Hogy megint a sport nyelvezetéből nyúl le egy ismert kifejezést, abban a Hajrá, magyarok! jóval korábbi, szintén politikai célú eltulajdonítása után már nincs semmi meglepő – régi mániá­ja a miniszterelnöknek, hogy miután a küzdelem, az akaraterő és a győzelem a stadionok világának fogalomkészletéből valók, a hatalom számára akkor hasznosíthatók, ha közérthető retorikai utalásokkal összeköti őket a mindennapi politikával. A Magyar Csapat ebből a szempontból kétségkívül ideális elnevezése egy választási kampányakciónak, másfelől azonban az ország megosztásának újabb durva, gátlástalan eszköze. Hiszen nyilvánvaló, hogy aki nem engedi magát félrevezetni a rezsicsökkentés hamis propagandájától, az nem lehet a „magyar” csapat tagja – következésképp nem magyar. A politikai kirekesztés szándéka nem is oly rafinált; Orbán ismét – ki tudja, hányadszor – úgy erősítené az övéi identitását, hogy egyszersmind mindenki mástól elvenné a magyarságát.”