Kettőből kettő – Gyurcsányt is elhajtotta az MSZP

2013. szeptember 11. 21:29

Gyurcsánnyal és az ő 100-200 ezer potenciális választójával az MSZP most ugyanazt játssza el, mint tavaly ősszel Bajnaival: kivár, hogy a DK-sokat tényleg képes-e beszippantani.

2013. szeptember 11. 21:29
narancsblog
Magyar Narancs

„Gyurcsánnyal és az ő 100-200 ezer potenciális választójával az MSZP most ugyanazt játssza el, mint tavaly ősszel Bajnaival: kivár  ezúttal a jövő év elejéig , hogy a DK-sokat tényleg képes-e beszippantani. Ha nem, és Gyurcsányék valóban elvihetnek néhány százalékot az MSZP-től listán, avagy  ami a párt számára a legrosszabb volna  az egyéni körzetekben, akkor még mindig lehet korrigálni. Hiszen bár Mesterházy határozottan paterolta ki Gyurcsányt kedden, az ajtót nem vágta rá; és a lehetőségre, hogy a jövő tavasszal visszatérhetnek a közösködés megtárgyalására, maga Gyurcsány is utalt a nyilatkozataiban.

A választó azonban mindebből jobbára csak annyit lát, hogy miközben minden azzal van tele, hogy Orbánt csak közösen gyűrheti le az ellenzék, a szocialisták már megint képtelenek voltak valakivel megegyezni; és hogy igazából eddig senkivel sem úgy egyeztek meg, ahogyan az el volt képzelve.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szalámis hegedű
2013. szeptember 12. 10:47
Én úgy gondolom, hogy a kommentelőktől elvárható egy bizonyos szellemi szint, politikai kultúra, civilizáltság. Sajnos a mandiner beengedi a nemezis-féle tahókat , akik a közhely pufogtatáson, a személyeskedésen kívül nem sokat tesznek a kulturált vitatkozásért. Tudomásul kell hát vennünk, hogy a kormányoldalon többnyire töltelékemberek, lecsóba való szemetek vannak, akik csupán a kritikus massza elérésének eszközei és nem az észérvekkel való vitázásé. Ahogy mondani szokás, az ész a túlsó oldalon van. A balliben.
Man dinner
2013. szeptember 12. 08:26
100-200 ezer. De lehet 80, illetve 220 ezer is? Mert ha csak 80, (ami kisebb a különbség a 100-hoz, mint a 200 a 100-hoz), akkor ez 3200 településsel számolva 25 embert jelent. Ez így reálisabbnak tűnik. Pláne, hogy a 100-200 ezret Gyurcsányi is mondta.
kuzmics
2013. szeptember 12. 06:20
Az eszdéeszes időkben is erre az állhatatosságra lett volna szükség az emeszpében.
balbako_
2013. szeptember 12. 06:07
És az egyfogúak dilemmája? Akik mint Krúdy hősnői a megfoghatatlan Szindbádra olyan áhítattal nézték Fletót és zengték az igen, igen dalt velük mi lesz?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!