A hatodik elé

2013. szeptember 28. 11:49

Látjuk, még a vak zűrzavarban is elszántak, ha a kormányfő bibliájáról van szó. Megoldják.

2013. szeptember 28. 11:49
Friss Róbert
NOL

Kemény lecke a mostani alkotmányozóknak: hogyan lehet alaptörvénybe fogalmazni e piacellenes napi populista (gazdaság)politikát? Úgy, hogy a rezsihálóba belegabalyodott »bukott baloldalt« átugorva Brüsszel szeme se akadjon fenn a hatodik alaptörvény-módosításon, látva, hogy az állami árszabályozás az istennek sem akar kivonulni a piacról.

Töri is a fejét Navracsics Tibor igazságügyi miniszter és államtitkára, Répássy Róbert. Az árakat nem kell rögzíteni kétharmados törvényben – morzsolja az előbbi –, mert az a mostani kormány kezét is megkötné. Elég, ha az alapelvek bekerülnek a szövegbe. Navracsics ért a joghoz, de közgazdasági hiátusban szenvedhet, amikor nonprofit elven működő közműszolgáltatást szeretne, ami persze nem azt jelenti, hogy ne lenne nyereség, csak hát a nyereséget, visszaforgatva a szolgáltatás javítására, bent kellene tartani a rendszerben.

Répássy nem ragad le egy infúzió nélkül életképtelen rendszer éltetésénél, magasba száll, a rezsicsökkentés célját közvetve támogató általános normatív szabályról képzeleg, merthogy az alaptörvényben a nemzeti vagyon egyes elemeinek a védelmére szolgáló szabályok is »egészen az alkotmányig felérnek«. Más ezoterikus kormánypárti ismeretlenek meg »bizonyos képletet« használnának a betonozáshoz, hogy a mostani szintnél ne lehessen magasabb ár semmiféle emeléssel.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
várúr
2013. szeptember 28. 19:32
Friss Robi megint lemaradt. Tegnap óta az mszp is alkotmányba akarja írni a rezsicsökkentést. Tegnap óta már nem tekinti károsnak. Sőt még többet csökkentene. Friss egy kissé... Fonnyadt.
kjkj945
2013. szeptember 28. 17:04
7. 8. 9. 10. .... után?
Kékvillogóval a rezsibulira
2013. szeptember 28. 12:07
"Elvtársak, most még csak egyharmadát adjuk az EU gazdasági átlagának, de én hiszem, hogy ha ez a kormány marad, akkor hamarosan elérjük az egynegyedét, sőt az egyötödét is!" (Hosszan tartó ütemes taps).
cutcopy
2013. szeptember 28. 11:59
Jól van Robipapa, nem lehet mindenki gázáremlés fan..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!