Eddig 93 millióan nézték meg ezt a videót a TikTokon, Ön szerint miért?
Óriási sikernek örvend a felvétel.
Ahogy az alábbi videóból is kiderül, némi gyakorlással még egy percre sincs szükséges a defektes kerékpár belső kicseréléséhez.
Óriási sikernek örvend a felvétel.
Ez csak egy hajszálon múlt, hogy nem történt tragédia.
Nem kellenek szavak. Menczer bemutatja a tökéletes felvételt, pedig meg sem szólal.
Látványos felvételek, emlékezetes pillanatok a Hortobágyról.
A magyar kerékpáros kiváló hajrájával a második helyen végzett a női spanyol kerékpáros-körverseny második szakaszán, ezzel átvette a vezetést a Vuelta összetettjében.
A 22 éves magyar sportoló második lett spanyol körverseny második szakaszán, ezzel összetettben átvette a vezetést, és kedden az éllovast illető piros trikóban versenyezhet.
Ordas Eszter és társai tervét azonban megakadályozta a Gazdasági Versenyhivatal, amely kartellezés miatt 16,5 millió forintos büntetést szabott ki.
Jelen állás szerint Izrael képtelen legyőzni a Hamászt, miközben fokozatosan nő a nemzetközi nyomás a zsidó államon – véli Kaiser Ferenc.