Jó volt látni ezt az egészet

2013. július 12. 15:33

A harmadik hely biztosan ült a levegőben, és a „RIA-RIA HUNGÁRIA” rigmus mintha beton szilárdságúvá tette volna ezt az eredményt.

2013. július 12. 15:33
Krpesics Péter

Universiadé, Kazany, Oroszország, evezős versenyek „A” döntők:


A ks szkiff. A döntőt megelőz nap már nem volt különösebb dolgom, így az éjfélig fent lét luxusa rányomta a bélyegét a reggelemre. Eggyel későbbi busszal mentem ki, mint a csapat többi tagja, de így is pont elcsíptem Csepi vízre szállását. Lopez tette vízre a későbbi bronzérmest. „Amit elterveztél azt evezd. Csak nyugodtan.” Hangzott az utolsó utasítás. Ezután már csak a rajt után a kivetítőn láttam Csepit, ami egyet jelent egy evezős közvetítésnél: első, vagy a szoros élbolyban evez. Sorra jöttek az ötszázas részidők, és jól tartotta magát szorosan a lengyel mögött. 1500-nál két és fél másodperc volt a különbség kettejük közt, ami még az ezüstöt is láthatárra varázsolta. Ezután már nem kellett a kivetítőt nézni, szabad szemmel is követhető volt a futam. Végül távolodott a második helyezett, de rossz volt-e ezt látni? Nem. A harmadik hely biztosan ült a levegőben, és a „RIA-RIA HUNGÁRIA” rigmus mintha beton szilárdságúvá tette volna ezt az eredményt. Csepin meg az látszódott, hogy mindent meg tesz, hogy az utolsó méterig nyomja. Jó volt látni ezt az egészet, mert ahogy ő fogalmazott a MEFS képviselőjének adott interjújában „teljesítettem a célomat, kieveztem magamból mindent.” És ez már önmagában egy győzelem.

A normál dubló.
Fater úgy fogalmazott egy beszélgetéskor, hogy ha odaállunk a döntő rajtjához bármi lehet. Elsőtől a hatodikig bármi. Az esélyek latolgatása más kérdés, de tudni kell minden helyezést elfogadni. Csak az bukhat, aki el is indul.
Határozottan nem szokványos a Pétervári Molnár Bendegúz – Papp Gergő dubló. Bendi edzője az apja, vagy az apja az edzője, ahogy jobban tetszik. Gergővel pedig gyerekkoruk óta ismerik egymást. Ennek ellenére előfordul, hogy nincs meg az összhang a dublóban és akkor leáll a hajó, ha viszont elkapják a fonalat egyenesen repül. Sajnos most az előbbi eset állt fenn. Elmondásuk szerint a pálya elejétől kezdve nyomokban sem hasonlított az előző versenynapi evezéshez, amit csináltak. Fordítva játszották el, amit mi a könnyű négyesben. Egyik nap jól fókuszált, hatékony evezés, egy másik napon az ellenkezője. Talán ehhez kell a kilométer, a tapasztalat, hogy mindig úgy tudjon menni a versenyző, ahogy az meg van írva.
Fő versenyükön, a linzi U23-as világbajnokságon már ezzel a tapasztalattal gazdagodva tehetik hajójukat vízre, a minél jobb eredmény reményében.

A legdurvább finis címét a kormányos nélküli kettes viheti el ezen a versenyen, Porubszky Norbert és Lovass Márk személyében. A fiúk a B döntőben kicsit lassabban kezdtek, de a táv második felén gőzerővel elkezdték ledolgozni a hátrányt. Az utolsó háromszáz méteren negyvenhatos csapásszámmal finiselve megverték az addig tisztán előttük haladó észt kettest, így az olaszok mögött végezve összesítettben a nyolcadik helyet szerezték meg. Első bemutatkozó versenyük nemzetközi vizeken, mondhatni nagyot szólt.
 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!