Kortárs képzőművészek a Balaton atmoszféráját megidéző műalkotásaiból nyílt kiállítás a badacsonyi Hableányban. A tóparthoz több szálon kötődő budapesti Pintér Galéria tárlatán a művek nemcsak megtekinthetők, de akár már a helyszínen meg is vásárolhatók.
2021. június 02. 14:16
p
0
0
0
Mentés
Bár a szocializmus korszakának hazai modernista építészetéhez szelektív vonzalmak és változó előjelű érzések fűznek, azt semmiképpen nem állíthatom, hogy a Badacsonytomaj központi részén fekvő, 1964-ben Raáb Ferenc tervei szerint épült, minden tekintetben tájidegen, a hableányok kecsességére a legkevésbé sem emlékeztető egykori étterem épületének ne tett volna jót a határozott ráncfelvarrás. A Laposa Birtok zászlóshajójaként második éve működő komplexum ráadásul vegyes funkciót tölt be, a bisztrókonyha és a látványborászat mellé a vizuális kultúra is utat tört magának.
A 71-es úton érkezünk Szigliget felől, és mint általában, most is a badacsonyi hajóállomáson indítjuk a délelőttöt mély levegővétellel, tekintetünkkel a tó horizontját pásztázva. Közben azon lamentálunk, hogy Badacsony másik emblematikus modernista épülete, a Callmeyer Ferenc által tervezett, 1962-ben épült Tátika étterem is látott már szebb napokat.
Végül kedvenc balatoni vasútállomásunkat keresztezve a jelentősen lecsökkent szuvenírárusok között célozzuk meg a Pintér Galéria és Aukciósház által létrehozott kiállítást a Hableányban. A Kortárs Balaton 2021 című tárlat vállaltan kereskedelmi galériás projekt, ezért ne várjunk el olyan szofisztikált kurátori koncepciót, mint amilyen egy-egy határozott tematika mentén működő közgyűjteményt jellemez. Mindamellett a szűkebb szegmensben működő, gyakorta néhány művészt foglalkoztató, önálló brandet építő kereskedelmi galériák világa is eltér az itt látottaktól. A Pintér Galéria inkább mindenevő, így profilját nehezen lehetne egyetlen stílus, műfaj vagy művészettörténeti korszak környékén meghatározni.
Ez az ünnep arra tanít, hogy egy időre szakítsuk meg a kataton körforgást, mélyüljünk el a pillanatokban, és értékeljük helyünket, hivatásunkat a világban. Constantinovits Milán írása.
Az utóbbi 30 évben a nehézségek ellenére is megtartottuk vezető szerepünket. A klímaváltozás, a munkaerőhiány és a generációváltás azonban óriási kihívást jelent.
Mitől vonzók a magyar egyetemek a külföldiek szemében? Mikor kerülhet pont az Erasmus-ügy végére? Interjúnk a magyar felsőoktatás és kutatás nemzetköziesítéséért felelős miniszteri biztossal.
Marco Rossi szövetségi kapitány kihirdette a nemzeti együttes bő keretét. E 34 labdarúgó közül kerül ki az a 26, aki Magyarországot képviseli nyáron Németországban. Seregszemlénk az Európa-bajnokságra készülve.
A Hungary Foundation 2013 óta híd Amerika és Magyarország között, sikeres fejlesztése a Magyar Marketing Szövetség különdíjával elismert HuGo alkalmazás.