Nagy munkával ugyan, de megfejtette a CNN: kínai elnök Párizsban jó, kínai elnök Budapesten rossz
Nagyelemzés készült.
Nagyelemzés készült.
A Fidesz frakcióvezetője szerint „az európai vezetők olyan háborús készülődésben vannak, amelyet nyolcvan éve nem tapasztalhattak az emberek” .
Közben a francia elnök nyugati erők ukrajnai bevetéséről delirált legutóbbi online kampánybeszédében.
Csak három államot látogatott meg Hszi Csin-ping.
A szövetség modellként szolgálhat minden EU-tag számára.
Az eurokolhoz nem szabadságot, hanem elnyomást és kifosztást hozott húsz év alatt.
Többféle jelentése van a kifejezésnek, de az bizonyos, hogy a nyugati nyilvánosság nagy része következetesen hallgat az obskúrus, belépésre nem ajánlott városrészekről.
Európán túlmutató hatása lehet a szoros szövetségnek.
A kínai elnök Párizson kívül csak Budapestre látogat az uniós fővárosok közül.
Új felmérés készült a közhangulatról – nagyon furcsa társaságba került Magyarország.
A miniszterelnök úgy látja: mostanra már háborús árak közepette él egész Európa.
A kancelláriaminiszter szerint „a baloldal erkölcsileg sokkal mélyebbre került, mint bármikor is volt”.
Nyugaton léteznek az egyenlőknél is egyenlőbbek.
A külgazdasági és külügyminiszter szerint mindent meg kell tenni, hogy jobboldali fordulat következzen be Európában.
Önmagában nem a kínai elnök látogatásának a ténye a problémás, a várható tartalma az.
Vadim Szkibitszkij szerint Ukrajna bátorsága és áldozatvállalása többéves előnyt adott Európának.
Egyre több, Európában tevékenykedő kínai kémre derül fény, azonban nem egyszerű leleplezni őket. Peking pedig igencsak kreatív.
Ha ma nem vállalunk katonai konfliktust az oroszokkal, akkor az oroszok megtámadhatják a lengyeleket, litvánokat, másokat is – jelentette ki Emmanuel Macron.