Universiade – A nyitónap előtt

2013. július 5. 07:39

Krpesics Péter

Minden szempontból ideális versenyzési körülmények. Ami csak megfordul az ember agyában, az itt elérhető.

„Az olimpia után a legnagyobb multisportesemény a világon…” írják nagyon sok helyen. Mikor végleg eldőlt, hogy utazunk erre a versenyre még nem gondoltam bele mit is jelent ez. Most, hogy itt vagyok tisztább a kép, és érzem, hogy nem mindennapi az a verseny amit most tető alá hoztak az oroszok. Komoly-e annyira mint az olimpia? Dehogy. Noha nem voltam soha olimpikon, egy-egy elújságolt sztoriból, elolvasott összefoglalóból, interjúból vagy híradásból sejtheti az ember a különbséget. Kicsit lazább, mégis csak az egyetemisták olimpiája. Itt a hivatalos versenynapok előtt, inkább egy készülődő hatalmas bulihoz hasonlít a hangulat. Próbáltam magamban helyre rakni mihez is hasonlít leginkább ez az egész, és miben különbözik egy evezős nemzetközitől.

Arra jutottam, hogy úgy érzi magát az ember, mint mikor bekerült a középiskolai osztályába. Miért pont középiskolai? Mert ott szinte lehetetlen kikerülni a másikat, mindenki mindenkit megismer előbb utóbb, (bár itt ez kétséges a verseny végéig mivel közel 13000-en fordulnak meg a faluban). Itt is mindenki közvetlen és sok nagyon-nagyon sok az új arc. Sportolók, mégis mind fiatalok, sokan nem is teljes egészében az élsport iránt elkötelezettek, de itt vannak mert lehetőségük nyílt rá. Felszabadult versenyzők, mosolygós önkéntesek mindenfelé.

„Csak” evezős versenyen láthatatlan nyomás nehezedik az ember vállára, mintha a konkurenciát látná mindenhol ahová csak néz. Itt kicsit szabadabban járhatunk az „olimpiai faluban”, a szálláson mindenki kicsit kilép a sportág szorításából.
Azért sokat segít ez a nagy meleg is. Edzések után a csapat egyik fele súlyon, másik fele plusz fél kilóval mérlegel. A súly jól el tudja rontani az ember kedvét, de most ezt a zavaró tényezőt is magunk mögött tudhatjuk… lekopogom. Maga az evezős pálya jó, az uralkodó szélirányok oldal toló – oldal ellen, bár ki tudja még mi lesz a versenyig. Szépen kialakított lelátó néz az utolsó kétszáz méterre, oda ahol hamarosan igen nehéz pillanatokat fogunk átélni. De ez a szépsége is ennek a sportnak, szenvedni kell egy kicsit mielőtt örülhetne az ember.

Valahogy ez a kettősség mutatkozik meg a versenyszervezés körülményeiben is. Most egy kicsit akadozik, döcög minden, hogy aztán olajozott rendszerként működjön mikor feltétlen szükséges. A segítők lelkesek, ám néha a lelkesedés nem pótolja az alapszintű angol nyelvtudást. Így néha előfordul, hogy bolyongunk a parton pótsúlyért ide, aztán oda, majd vissza, ismét a kiinduló helyre és így tovább. Késnek a verseny infók, valamint fura adatok voltak kitéve az edzési útvonalról, és a beléptető kapunál néha be tudsz hozni folyadékot, néha nem (viszont porokat, tablettákat minden további nélkül), aztán időnként előfordul, hogy a kivetítő képe összeomlik. Lassan viszont minden rendeződik. A kopár körforgalom délutánra virágba borult rétté változott egy csapat szorgos kertész keze által, és a katonák is elfoglalták helyüket a pálya szélén kétszáz-háromszáz méterenként.

Ha összegezni kéne a nyitónap előtti tapasztalatokat úgy tudnám legegyszerűbben: minden szempontból ideális versenyzési körülmények. Ami csak megfordul az ember agyában, az itt elérhető. Ingyen vagy pénzért, de biztosan elérhető. Résztvevők kikapcsolódásáról megannyi program gondoskodik, koncertek, előadások… sőt a parkban rajzművészek csinálnak arcképet annak aki kedvet kap hozzá. Felsorolni is nehéz lenne mindent. Kár hogy önmagában egy sport sem vonz ilyen volumenű anyagi hátteret, ami ezt lehetővé teszi.

A mi kis szerény evezős csapatunk, már beállított eszközökkel, az utazást kipihenve várja a megmérettetést. Reméljük, minél több jó eredménynek örülhetünk közösen az elkövetkezendő napokban.

A bejegyzés trackback címe: http://evezes.mandiner.hu/trackback/9398