MESZ Tájékoztató verseny Sukoró

2013. április 16. 18:22

Hétvégén a Sukorói Evezőspályán tartották az evezősök Tájékoztató versenyét. Galambos Péter győzött a könnyúsúlyú egypárevezősök versenyében.

A hétvégén lezajlott a Magyar Evezős Szövetség válogatottságára pályázók számára kiírt tájékoztató verseny Velencén. A hétvége után a nemzetközi megmérettetésre leginkább a Galambos Péter (VVEC) és Matyosovszki Dániel alkotta könnyűsúlyú kétpár.

A versenyen rajthoz állt a teljes magyar evezős mezőny, leszámítva a betegség miatt távollevőket. A férfi és női felnőtt mezőny mellett az U23, ifi, és serdülőket is versenyeztették a klubok.

A férfi egypár evezősök között Juhász Adrián (Tisza EE) győzedelmeskedett, míg a könnyűsúlyúaknál a többszörös világbajnoki érmes Galambos Péter (Vác VEC). A nőknél Szabó Kata (Vác VEC) és a könnyűsúlyúaknál Kabódi Erzsébet.

A tájékoztató versenyen idén először két napos volt, míg első nap elsősorban egypár evezősben próbálták magukat a versenyzők, második nap a csapathajóké volt a főszerep.
A már most a riói olimpiai felkészülés jegy kialakítandó csapat koncepciókat keresték a szakvezetők.

Jelenleg a legtöbb szakmai körből származó hír szerint a Galambos Péter-Matyosovszki Dániel számíthat a nemzetközi mezőnyben való megmérettetésre a legnagyobb eséllyel.
 

A bejegyzés trackback címe: http://evezes.mandiner.hu/trackback/8270