Szupersztárok új generációja és ahogy a világ másként tekint Angliára

2013. január 9. 20:42

Sir Steven Redgrave
The Telegraph

Az olimpia megváltoztatta Angliát. Azt a hihetetlen és csodálatos két hetet megelőzően a brit sportoló a galáns vesztes volt, de ma már másképp van

Az olimpia megváltoztatta Angliát. Azt a hihetetlen   és csodálatos két hetet megelőzően,  a brit olimpikonról alkotott általános lép leginkább a gáláns vesztes képét tükrözte – nagy mellény, kevés éremmel. És azok, akik mégis nyertek, szinte szégyellték azt, mintha meg lettek volna bélyegezve.

De nem most. A 29 aranyérem - nem is beszélve a több tucat ezüstről és bronzról - GB csapat nyert nemcsak meghatározta sport szempontból a leglátványosabb évet, amelyre emlékszem, de teljesen megváltoztatta a képet rólunk, mint nemzetről.

A kiválóság már elvárás sportolóinktól, és nincs többé semmi kínos vagy finnyás a sikerünk körül.

A férfiak és nők, akik oly csillogóan szállítottak Londonban, büszkék, anélkül, hogy arrogánsak lennének  és ezt az üzenetet küldtek a figyelő világnak. Olyan országgá váltunk, mely követeli, hogy komolyan vegyék a sport színpadján.

Természetesen London 2012 sikere nem egyszerűen arról szól hány brit állt a dobogón. Igen, a nagy olimpián kell a nagy sport, de a közösséget, a nyilvánosságot is be kell kapcsolni ebbe - és nem csak azokat, akik felállítják a lelátókat. A Peking játékok fantasztikusak voltak, több látványos sportos teljesítménnyel, de  valami hiányzott az élményből.

Talán a város hatalmas mérete okozta, talán a helyiek hozzáállása , de volt olyan pillanat, mikor Peking egyik kerületében állva mintha nem is lenne olimpia, mintha senki se lenne annak  teljesen tudatában, hogy a világ legnagyobb sport eseménye zajlik.

Londonban és az Egyesült Királyságban egészét tekintve az olimpia ott volt mindenütt. Áthatotta a köztudatot oly módon, amilyet még soha nem láttam: az emberek még a londoni metrón is elkezdtek beszélgetni , ami önmagában egy kisebb csoda.

Ez, be kell vallanom, egy kicsit meglepetésként ért. Volt valahány százaléka a lakosságnak, akik kissé rettegtek a játékoktól az esemény előtt – emlékeznek minden ijesztő történetre a helyszínek el nem készüléséről, a rettenetes londoni  időjárásról vagy, hogy Londont elárasztják a látogatók?

Szerencsére ez nem tartott sokáig és az izgalom és az általános jó akarat - amit példáz a fantasztikus Games Makers – hamar felépült.

Figyelemre méltó volt, hogy milyen gyorsan felerősödött ez az összegyűjtött lendület, főleg az első aranyat után szerdán. Aznap Eton Dorneyban voltam, Heather Stanning és Helen Glover győzelmet néztem a női kettesek között, amely furcsa keveréke volt az eufóriának és megkönnyebbülésnek, hogy végre elindultunk a startról.

Nem tudtam sokáig élvezni a pillanatot mert át kellett mennem az egész városon az Olimpiai Parkba, hogy a egy ebédet celebráljak néhány szponzorral azon a délután. Elkerülhetetlen volt, hogy ne kapjam el a forgalmat, és végül is elég későn értem oda.

Bementem a terembe, bőséges elnézéseket osztogatva mindeközben, és az egyik az ügyfél az asztalunknál megfordult, és azt mondta: "Azt hittem, Anglia legsikeresebb olimpikonját kapjuk -, és erre magát adják?"

Beletelt egy pillanatba mire megértettem mire gondolt valójában, miközben Etonból utaztam  Bradley Wiggins megnyerte az aranyát a pályakerékpárosok versenyében és ezzel ő lett a legtöbb olimpiai érmet nyert brit a történelemben. Ez az utazás a Londonba nem csak az előételembe került, hanem brit sportban betöltött szerepembe is!

Brad, aki méltó nyertese a BBC Sports Personality of the Year díjának, egyike volt a nagy sport "hírességeknek" - a jobb híján szó - a játékok alatt, együtt Sir Chris Hoy-jal, Mo Farah-val és Jessica Ennis-szel, de a nagy dolog az olimpiában, hogy hősökké teheti a legvalószínűtlenebb emberek, a legvalószínűtlenebb sportokból.

Hála a játékoknak, hirtelen nem tudtak az emberek szakértőt keríteni olyan sportágakban, mint  női ökölvívás, taekwondo, még a célba lövésre sem. Az első csütörtökén a TV előtt kötöttem ki Peter Wilsont néztem, amint győz Woolwichban, és általában nem helyezem magasra listámon a célba lövést. Ez az olimpia a legtöbb ember számára.

A siker nem nélkülözheti a problémákat. Van egy egészen új generáció a szupersztárok között a brit sportban most - nem is annyira az olyan emberek, mint Jess és Mo, akik elég jól ismertek a Játékok előtt, és meg kellett birkózniuk a nagy nyilvánossággal a felkészülés alatt.

De a sportolóknak, mint a Laura Trott, vele két kerékpár arany, Jade Jones taekwondo győztes és Greg Rutherford, aki megnyerte a távolugrást minden várakozás hiánya nélkül,fel kell nőniük  figyelem és a várakozások egy olyan szintjéhez, amit még soha nem tapasztalt .

Ez egy kihívás: hirtelen, szembe találják magukat  a média mindenféle megkeresésével. A Sportszervezetek sportáguk arcaivá akarják tenni őket.

Támogatási ajánlatok elárasztják őket, és így még több fegyelemre és a fókuszra lesz szükségük, hogy megakadályozzák, hogy mindez befolyásolja a legfontosabb részét a munkájuknak: az edzést.

Ezzel együtt lesz néhány Londoni  aranyérmes, akik esetleg nem érzi úgy majd, hogy megkapja a szükséges elismerést, amit megérdemelnek. A múltban, ha nyert valaki egy olimpiai aranyat automatikusan kiemeltté vált, pontosan azért, mert nem nyertünk olyan sokat.

Most, 29 arany van a bankban, lesz néhány bajnokok, akik elveszik a dulakodásban. Ezt önmagában nehéz lesz kezelni. A motiváció ezeknek a srácoknak, hogy megduplázzák sikerüket Rioban: nehéz figyelmen kívül hagyni valakit két olimpiai aranyéremmel.

Ez az egyik oka, hogy nincs sok aggodalmam az angol csapat esélyeit illetően 2016-ban. Sokan azok közül, sportolók közül, akik aranyat nyertek Londonban még a csúcson lesznek négy év múlva, sérüléseket leszámítva.

Aztán ott vannak mindazok, akik bekerültek a sport programokba Londonra, de végül csak lemaradtak a kiválasztásról - tehetséges, éhes fiatalok akiknek a csapat támaszát kell képezniük Rio-ban.

És lennie kell egy másik sportolói csoportnak, akik a semmiből jönnek, sportolók akiket inspirált London és akik elhatározták, hogy kapjanak egy darabot a riói fellépésből.

Hívhatjuk ezt a Helen Glover effektusnak: Helent azonosították a Sporting Giants programba, aminek működtetésében én is, részt veszek. Célja, hogy olyan sportolókat találjunk akik magasabbak mint 5 láb 11 hüvelyk,  és akik, vágynak arra, hogy profik legyenek. Ő  2008-ban iratkozott fel, és most büszke tulajdonosa egy olimpiai aranyéremnek.

Nagyobb aggodalommal tekintek a 2020-as játékokra, bárhol is legyenek. Akkorra sokan a legnagyobb nevek az elmúlt nyárról már visszavonultak és a brit sport szembe kerül azzal az ijesztő kérdéssel: kitermeltük a sportolók új hullámát, akik képes a szerepelni a legnagyobb színpadon?

Ha a válasz igen, akkor a 2012-es londoni győzelme valóban teljes lesz.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://evezes.mandiner.hu/trackback/6362