Az agyrémek nem maradhatnak csak úgy a levegőben

2023. október 09. 09:22

Az egész Muszbek-interjút hitelesíteni hivatott adat sem stimmel: 4500-hoz közelít az átlagnézőszám, ami 80 százalékos javulás.

2023. október 09. 09:22
HUNvsCZE
Szöllősi György
Szöllősi György
Nemzeti Sport

„Nem állítom, hogy jól döntöttünk, amikor némi habozás után úgy határoztunk, hogy mégiscsak illik tételesen cáfolni itt, a magyar sportrajongók kedvenc felületén az Élet és Irodalomban a közelmúltban megjelent Muszbek Mihály-interjú legmeredekebb állításait és megfogalmazásait, ahelyett, hogy elnéző mosollyal legyintenénk egyet, de azért tartjuk az előbbit a kisebbik rossznak, mert túl sokan méltatták vagy vitatták szűkebb körben, kisebb fórumokon 

ezt a csúsztatásoktól hemzsegő publikációt ahhoz, hogy az ott megjelent agyrémek csak úgy a levegőben maradjanak.

Kezdjük mindjárt a címmel, előrebocsátva, hogy az interjúalany zsigeri megnyilvánulásain túl lehetetlen elmenni a szerző, a szerkesztők tájékozatlansága (hogy erősebb kifejezést ne használjunk) mellett is. »Miért üresek a labdarúgó-stadionok lelátói?« – az »És«-nek ezzel a címmel sikerült kihoznia az interjút, éppen azokban a napokban, amikor nem egészen három óra alatt fogy­tak el a jegyek a magyar–szerb Eb-selejtezőre a 67 ezres Puskás Arénába, amelyet az érdeklődők duplán vagy triplán is megtöltöttek volna. Majd pedig egy teljesen öncélú felcsútozással és »falulakózással« indít a bevezető, amelynek több részletét kénytelen vagyok szó szerint idézni, annyira abszurd.

A konkrétan valótlanságot állító cím után idézett, az egész interjút hitelesíteni hivatott adat sem stimmel: 

bár az interjúban később szerepel, hogy a mélypont a 2500-as meccsenkénti átlag volt, s ahhoz képest bizony már az itt említett 3500-as szám is 50 százalékos javulás, valójában, az őszi idény eddigi NB I-es meccseit tekintve 4500-hoz közelít az átlagnézőszám, ami pedig 80 százalékos javulást jelent. Az természetesen nem szerepel az anyagban, hogy a magyar csapatok eddigi tíz idei itthon játszott nemzetközi kupameccsén az átlag csaknem 16 ezer néző, amiben benne vannak nemcsak a Ferencváros, de a Debrecen, a Kecskemét és a Zalaegerszeg mérkőzései is. És az FTC sorozatának még nincsen vége, további két telt házas, húszezres hazai mérkőzés most borítékolható, igaz, hogy Muszbek egy korábbi Facebook-bejegyzésében már összegezte és »csalódásnak« nevezte a magyar futballklubok idei európai kupaszereplését (az FTC azóta veretlen, és szerzett 26 gólt, többet, mint magyar csapat UEFA-sorozatban valaha, és négy mérkőzést még biztosan játszik az Ekl-ben).”

 Nyitókép: Trenka Attila

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kukasmacska
2023. október 09. 20:21
Muszbek jó ideig benne volt nemhogy a magyar futballban, de annak felső vezetésében, klub- és MLSZ körökben egyaránt. Mit is tud felmutatni azokból az időkből? Lószart, mama. Nem mintha a mai futballközeg tökéletes lenne, és Szőllősiről is megvan a nem túl hízelgő véleményem, de Muszbeket alapból lehetetlen komolyan venni és elolvasva a magvas gondolatait, ez igazolást nyert megint.
smokey-eye
2023. október 09. 15:57
Ennek a Muszbek nevű fa'kalapnak akkor jegyeztem meg a nevét, amikor pályázott a Fradi megszerzésére . ( a Furulyás nevű másik tetű által lerohasztott ) egyesületért valami "jelképes" összeget kínált, miközben körbe turnézta a médiát azzal, hogy nem is ér többet a klub . Lehet a Kubatovot utálni, de ő rángatta ki a Fradit a furulyás-muszbek-berki-celladam ádám nívóju szélhámosok kezéből .
Pelso j.
2023. október 09. 15:22
mihaszna-élősködő
galancza-2
2023. október 09. 13:59
sz.gyuresz tépeheti a mocskos,hazug pofáját, de a magyar szakik, játékosok semmit sem fejlődtek 2010 óta. és ennek ellenére brutális fizetéseket kapnak. Ha lenne eredményük akkor egy fillért se sajnálnék tőlük, de a jelen helyzetben felháborító hogy naplopó, lötyögő seggfejek hatalmas pénzeket keresnek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!