Kísérleti jelleggel pihenőparttá alakul a pesti alsó rakpart

2021. június 09. 15:05

Pihenőpartot alakítanak ki a pesti alsó rakpart Lánchíd és az Országház közötti lezárt szakaszán két hónapra – jelentette be a főpolgármester kabinetfőnöke szerdán budapesti háttérbeszélgetésen.

2021. június 09. 15:05
null

Balogh Samu közölte: a pesti rakpartnak ez a rövid szakasza június 18. és augusztus 15. között – még a hétköznapokon is – a gyalogosoké és a kerékpárosoké lesz. Hozzátette, hogy a pihenőpart kialakítására a fővárosi önkormányzat a Budapest Brand Nonprofit Zrt.-t és a Város és Folyó Egyesületet (Valyo) kérte fel.    

A kabinetfőnök elmondta, a Lánchíd és a Margit híd között a rakpart felújítás miatt le van zárva, ebből adódott a lehetőség, hogy az említett, üresen álló szakaszon pihenőpartot hozzanak létre ideiglenesen, kísérleti jelleggel.    

Faix Csaba, a Budapest Brand vezérigazgatója közölte, azt szeretnék, hogy a városlakók és az ide látogatók lakják majd be a területet. Arra biztatta az érdeklődőket, hogy együtt találják ki a terület funkcióját. Tömör Miklós, a Valyo projektvezetője elmondta, az érintett terület 70 ezer négyzetméteres, ebből 40 ezer négyzetmétert aszfalt.

A aszfaltos és a zöldterületet úgy próbálják meg összekötni, hogy több helyen megbontják az azokat szétválasztó szalagkorlátot.    

A rakpartszakaszon száz növényt, ivókutakat, utcabútorokat, például piknikasztalokat, napozóágyakat is kihelyeznek. Ezen kívül felfestenek például tollaslabdapályát is. Szeretnék, hogy az érintett szakasz parkként működjön, így ott nem lesz kereskedelem és rendezvény. Kérdésre válaszolva elmondta, a projekt költségvetése 10 millió forint.

(MTI)

Fotó: MTI Fotó: Nándorfi Máté

Összesen 122 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
madárinfluencer
2021. június 10. 21:59
Alakul a dubai hangulat. Görög falu is lesz a Kossuth téren?
Illieral
2021. június 10. 08:56
Ilyen volt máskor is. Viszont azon eldobom az agyam, hogy ez elmúlt 20 éveben Budapest úthálózata csak visszafejlődött, nem tudok olyan helyett mondani, ahol javult volna a helyzet. egyszerűen nem lehet közlekedni a városban. És az ilyen remek ötletek sem segítenek.
Ruda
2021. június 10. 07:59
Remek ötlet, könnyű és gyors tüntetés-toborzó helye lesz a belpesti krémnek. Csak valahogy még az állatrészeg romkocsma turistákat kellene visszacsábítani, a húgyszag miatt - így lenne teljes az idill.
jégecet
2021. június 10. 07:50
"taktikai urbanizmus" "A folyamat folyamatban van" Szómágiában nagyon ott vannak ezek a derék emberek. A lilaköd meg csöndben gomolyog.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!