Több mint százezren a Fidesz Magyar Csapatában

2014. február 15. 11:58

Már több mint százezer önkéntes fogja segíteni a Fidesz-KDNP választási kampányát az országgyűlési választásokra. Az önkéntesek feladata a támogató aláírások gyűjtése lesz.

2014. február 15. 11:58

Százhétezer önkéntes segíti a Fidesz-KDNP országgyűlési választási kampányát az április 6-ig hátralévő 50 napban – közölte Nyitrai Zsolt, a Fidesz társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója. Nyitrai elmondta: a Fidesz-KDNP célja, hogy elsőként állítson hivatalosan listát, és hogy a lehető legtöbb támogató aláírást gyűjtse össze az ajánlóíveken a választóktól a következő két-három hétben.

A kormánypártok Magyar Csapat elnevezésű kampánycsapatának önkéntesei és a Fidesz-KDNP-s képviselőjelöltek hétfőtől megkezdik e támogató aláírások gyűjtését személyesen, standoknál és a pártszövetség irodáiban – közölte Nyitrai Zsolt. Megjegyezte, az elmúlt napokban arra törekedtek, hogy szórólapokat, tájékoztatókat juttassanak el minden választóhoz jelöltjeik megismertetése érdekében.

A Fidesz társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója emlékeztetett arra, hogy az elmúlt hetekben több mint száz helyszínen tartottak rezsifórumot. Ezeken a rendezvényeken, valamint telefonon és interneten jelentkező 107 ezer önkéntesről elmondta: ennyien mondták azt, hogy tenni akarnak a rezsicsökkentés megvédéséért. Kiemelte egyúttal, hogy ennyi ember még soha nem segítette a Fidesz választási kampányát, sőt soha magyarországi párt mellett nem állt még ennyi önkéntes egy parlamenti választás előtt.

A politikus szerint azért kérik a választók aláírását, mert a Fidesz-KDNP támogatása a garancia a rezsicsökkentés folytatására, a nyugdíjak megvédésére, új munkahelyek teremtésére és a családok támogatásának folytatására. „Felkészültek vagyunk szervezetileg (...) az országgyűlési választási kampány megszervezésére” – összegezte szavait a Fidesz társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója, aki szerint még nem időszerű az a kérdés, hogy a 2014-es választási kampányban lesz-e miniszterelnök-jelölti vita.

Összesen 104 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
states
2014. február 16. 01:55
A helyzet az ellenzék szempontjából egyre inkább kezd hasonlítani 2010-hez. Esélyük semmi, viszont az újabb Fidesz kétharmadra annál inkább. Azon pedig már csak kacarászni lehet, hogy a kormánypárt kampányarcát is az ellenzék szállítja Simon személyében.
flyb
2014. február 15. 19:44
... megvehető.....
flyb
2014. február 15. 19:44
Sok gerinctelen, megeheztő ember van még ebben az országban. Egynek sem ajánlom, hogy zaklatni merjenek!
balbako_
2014. február 15. 16:21
Helyes!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!