Már 27 ezren a Magyar Csapatban

2014. január 18. 17:07

Kocsis Máté szerint „ilyen felkészülten, ilyen szervezetten még soha nem készült a Fidesz és a KDNP a választásra”. A Fidesznél úgy számolnak, hogy összesen százezer aktivista segíti majd a párt felkészülését a választásokra a Magyar Csapat programban.

2014. január 18. 17:07

Felkészülten várja a tavaszi országgyűlési választást a Fidesz-KDNP, és az önkéntesük is egyre több, mióta kiderült, hogy „összeállt a Gyurcsánykoalíció” – mondta Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója szombati budapesti sajtótájékoztatóján. Kocsi közölte, már 27 ezren jelentkeztek a Fidesz által életre hívott Magyar Csapat nevű szerveződésbe, hogy részt vegyenek a kormánypártok választási felkészülésében. A jelentkezések üteme pedig felgyorsult, mióta mindenkinek világossá vált, hogy „a baloldal igazi főnöke Gyurcsány Ferenc”, ő diktálja az ellenzéki forgatókönyvet, az ő akarata érvényesül. Hangsúlyozta, nagy szükség van a rezsicsökkentés melletti kiállásra is, mert „az új Gyurcsány–koalíció” eltörölné azt. Kocsis szerint „az új Gyurcsány–koalícióban is ugyanazok álltak össze, akik már egyszer tönkretették az országot”, és ma is ugyanazzal a programmal készülnek.

A Fidesz kommunikációs igazgatója elmondta, hogy a következő egy hónap több mint száz „rezsifóruma” mellett a Fidesz-KDNP mintegy háromszáz nagyobb rendezvényre készül a kampányidőszakban. Terveik szerint a választási felkészülést segítő aktivistáik száma el fogja érni a százezret. Emellett 22 ezer ember kerül majd be Fidesz-KDNP-s delegáltként a szavazókörökbe, az ő felkészítésük megkezdődött jogászok, választási szakértők részvételével. Kocsis úgy gondolja, „ilyen felkészülten, ilyen szervezetten még soha nem készült a Fidesz és a KDNP a választásra”.

Kocsis Máté nevetségesnek és szánalmasnak nevezte Együtt-PM aktivistáinak Lendvay utcai akcióját, a paksi atomerőmű tervezett bővítése ellen. A képviselő szerint „látszik, Karácsony Gergelyéknek az a szerep jutott a Gyurcsány–koalícióban, hogy mindenféle bohócságokat elvégezzenek. (...) Csak az marad nekik ebből az úgynevezett összefogásból, hogy felmossák velük a padlót”. Kijelentette: Paks nem politikai kérdés, hanem Magyarország energiabiztonságának kérdése.

Kocsis Máté úgy gondolja: az ellenzéki összefogás erőviszonyait jól mutatja, hogy az MSZP választmánya „egyetlen hang nélkül” vette tudomásul, hogy a volt miniszterelnök akarata érvényesül. Szerinte Mesterházy Attila MSZP-elnöknek a pártja és a baloldal megújítására tett „tiszteletreméltó kísérlete nem sikerült”.

A kommunikációs igazgató arról is kifejtette a véleményét, hogy a Hír TV felvétele szerint gyermekek kampányolnak az MSZP-nek. „A bajai és a kislétai videó után azt hittük, hogy nincs lejjebb a baloldalon. Gyurcsány Ferenc megjelenésével, hadrendbe állításával e téren is csalódni kellett: van még lejjebb” – kommentálta a hírt a Fidesz politikusa, aki arra szólította fel a szocialista pártot, mellőzze az ilyen kampánytechnikáit, mert a magyar politikai kultúrának nem lehet része, hogy általános iskolás gyermekek osztogassanak pártszórólapot, ami egyébként törvényességi kérdéseket is felvet.

Összesen 183 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
székely
2014. január 19. 13:26
2013 Októberében gazemberező GAZEMBER Lázár testvérek biztos kötelezővé tették a CBA dolgozóinak a belépést, a békétlenségmeneten való részvételhez hasonlóan.
liberálzöld.
2014. január 19. 11:40
Indulhat a szászlógyártó üzlet! Már 27 ezer idióta van, aki részegen magára terítve összehugyozza-hányja nemtei színű és Árpádsávos zászlót. Mindezt a nemzet nevében! Hajrá Magyar Csapat (vagy mi a fasz!
Nemzeti Mutyikos
2014. január 19. 10:45
Mokasorseg 2.0
trespass
2014. január 19. 09:47
Az opnit tényleg nem lett volna szabad bezárni! Inkább bővíteni...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!