Jobbik: Értelmetlen a rezsiharc

2014. január 04. 15:31

A párt szerint felesleges és költséges rezsiharcra verbuválni az embereket, már csak azért is, mert nem tudni, kivel szemben kellene megvédeni a rezsicsökkentést, nincs ugyanis senki, aki hadat üzent volna Magyarországnak emiatt.

2014. január 04. 15:31

A Jobbik szerint felesleges és költséges az embereket rezsiharcra verbuválni, arra bármilyen propagandát vagy mozgósítást folytatni. Mirkóczki Ádám, a párt szóvivője szombati budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, ha a kormánynak fontos az ügy, akkor törvényben garantálja, hogy a választások után sem fognak az árak elszabadulni, vagy szándéka hitelességének bizonyítására adjon ki erről egy politikai nyilatkozatot.

Az ellenzéki képviselő Orbán Viktor miniszterelnök a napokban sokaknak megküldött – a rezsiharc melletti kiállásra felhívó – levelére utalva arról beszélt, az országgyűlés elsöprő többsége támogatta a lépéseket, és nincs tudomásuk arról, hogy azóta bárki meggondolta volna magát. Jelezte azt is, arról sincs tudomásuk, hogy az EU, a NATO vagy valamelyik nemzet hadat üzent volna Magyarországnak az energiaárak csökkentése miatt. Közölte, mivel nem tudják, kivel szemben kellene megvédeni a rezsicsökkentést, ezért érthetetlennek tartják a mozgósítást, a drága kormányzati propagandát.

A szóvivő szerint két dolog lehet a kiküldött levelek és a mozgósítási szándék mögött; vagy skizofrén a kormány és lényegében „saját maga ellen szólítja harcba a sajátjait” vagy „szimplán ostobának nézik a magyar embereket” és csak egy újabb, olcsónak nem nevezhető kampányfogásról van szó.

Emlékeztetett arra, hogy 2012-ben négy levelet kaptak a magyar emberek a kormányfőtől, és ez szerinte 3 milliárd forintjába került az adófizetőknek, míg tavaly bruttó 800 millió forintért tudhatták meg az emberek azt, hogy „Magyarország jobban teljesít”. Az ellenzéki politikus arról beszélt, nem tudják, mennyi a mostani „szánalmas, pitiáner, drága kampány” költsége, de szerintük felesleges a közpénzeket erre szórni. Szerinte ugyanis azzal amit a kormány megspórol az emberek számára a rezsidíjak csökkentésével, azt a pénzt így ki is veszi a zsebükből.

Összesen 124 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2014. január 04. 20:01
2013. november 14. 09:03 Puzsér Róber: A jövőt nem lehet megállítani ja az óriásplakát!!!!!
Monkey4you
2014. január 04. 19:07
Ökrök bandája lett a jobbik!!!
bookmark
2014. január 04. 18:58
A Jobbik láthatóan szereptévesztésben van. Úgy akar még mindig a szegények oldalán állni, jól fizetett politikusként, hogy támadja a rezsicsökkentést, ami arról szól, hogy csökkenteni kell a lakosság anyagi terheit. Ma már nem parlament-szűz a Jobbik, mégis annak akar látszani. Öregecske már ez a menyecske. Két út állt a kormány előtt. Megadóztatni az energia szektort, ami ugye a demokrácia vége volt 1 perc alatt, vagy levinni az árakat. Ezt már nehezebben fúrják ott a jó brüsszeli elvtársak. Nem beszélve arról, hogy most kevesen vállalnának fel népszerűtlen szerepet így a következő EU-s választások közelségében. Szóval az idő most is nekünk dolgozik. Az energia-szektort csak úgy nem fogják vissza-adni, ahogy az a bizonyos 4 bank sem magától vonul ki. Ebben a helyzetben igen ellentmondásos ennyire ellenzékinek lenni a jobboldalon, de ez a Jobbik. A rájuk leadott szavazat nem más mint pocsékolás.
files32
2014. január 04. 18:52
Végigolvasva a kommenteket az az érzésem, hogy egy-két olvasó jobban járna, ha készülne holnapra. Holnap ugyanis a közmuki suliban dolgozatot fognak írni brummogásból.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!